Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Napenergiáról a bányásznapon

Napenergiáról a bányásznapon

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Közel 20 MW-os naperőmű építését tervezi Bükkábrányban Valaska József, melyet a tervek szerint jövő év végére üzembe helyeznek – mondta Bükkábrányban, a Mátrai Erőmű Zrt. igazgatóságának elnöke, a 66. Bányásznapi rendezvényen. A Társasági ünnepségen megkoszorúzták a bányász hősök emlékművét, majd vállalati és szakszervezeti kitüntetéseket is átadtak.

A Mátra és a Bükk lábánál dolgozó bányászok üzemeltetik Magyarország két legnagyobb bányáját, melyekben maximális kapacitással termelnek – mondta Mata Tibor a bükkábrányi bánya igazgatója az ünnepségen.

A beszédet követően, a résztvevők megkoszorúzták a bányászhősök emlékművét, tisztelegve a munka közben életüket vesztett kollégák előtt.

A villamos energiát érintő piaci változásokról Derekas Barnabás, az igazgatóság tagja beszélt. Mint mondta, termékeik árának csökkenése ellenére megőrzik termelési pozíciójukat, a Mátrai Erőmű továbbra is a magyar villamosenergia rendszer stabil és kiszámítható szereplője tudott maradni.

Az ünnepségen, Valaska József a társaság elnöke elmondta, az idei eredmények 30 százalékkal el fognak maradni a tervezettől, és a jövő évi eredmény az ideinek fele sem lesz. Nagyon meg kell dolgozni azért, hogy az elkövetkező átmeneti időszakban fenn tudjanak maradni – hangsúlyozta. Az elnök a nehézségek mellett a jövőt érintő tervekről is beszélt, mondván: egy majdnem 20 megawattos naperőmű építését is tervezik, legkésőbb 2018-ban.

Az ünnepségen 4-en kiváló bányász elismerést, 13-an céggyűrűt, és 3-an Heller László Díjat kaptak. Bóna Róbert visontai bányaigazgató 31 éves munkáját ismerték el a Heller László díjjal.
Az ünnepségen átadták a szakszervezeti elismeréseket is.


Tovább az archívumra