A Legyen Mindig Otthonuk Alapítvány 2011-ben alakult a Gyöngyösi Járásban élő fogyatékos fiatal felnőttek életvitelének megsegítése céljából. Tevékenységeiben több akció szervezőjeként elsődlegesen egy lakóotthon megépítését tűzte ki célul. Az adománygyűjtés és az előkészítési munkálatok után, el is kezdődött az építkezés, a tervek szerint még az idén, karácsony előtt át is adják az első lakóotthont.
OTTHONT építünk – csupa nagybetűvel – tíz fogyatékos fiatal felnőtt részére, akik ma még családban élnek, de szüleik már idősek, és szeretnék gyermeküket biztonságban tudni akkor is, ha már ők nem tudnak gondoskodni róluk- mondta Maka Piroska a Legyen Mindig Otthonuk Alapítvány kuratóriumának elnöke, az építkezés jelenlegi állásáról tartott tájékoztatón.
Az egyedülálló kezdeményezéshez, az otthon létrejöttéhez Gyöngyös Város Önkormányzata az Alapítvány ingyenes használatára bocsátotta az egykoron bölcsőde és óvodaként működő Ifjúság úti ingatlant és jelentős összeggel is támogatta a projektet.
Az alapítványt nagyon sokan támogatták, vállalkozók, cégek, politikusok civilek egyaránt, a lakóotthon költségvetése 40 millió Ft. Itt önálló életvitelt biztosítanak 10 fogyatékkal élő fiatalnak. Az otthonban 3 két ágyas, és 4 egy ágyas szobát alakítottak ki, közös nappalival, konyhával, terasszal. Minden szoba saját fürdőszobával rendelkezik. A szülők számára megnyugvást jelent, hogy biztonságban tudhatják majd gyermekeiket.
Még sok segítségre van szükség, hogy az otthont be tudják fejezni, de azt tűzték ki célul, hogy karácsonyra átadják az otthont.