Közel kétszer annyi pálinkát főzettek idén, mint tavaly – derül ki a Nemzeti Adó és Vámhivatal közleményéből. Január eleje és június vége között 1,8 millió liter ötvenfokos pálinkának megfelelő mennyiségű párlatot adtak ki az ország szeszfőzdéi. Ez majdnem a duplája a 2015 első félévi egymillió liternek. De nem csak a pálinka mennyisége nőtt, hanem a minősége is egyre jobb.
Kiváló minőségűek az idei pálinkák, a földművelésügyi miniszter szerint már begyűjtötték az országos pálinkaverseny és az országos kóstoló valamennyi mintáját, a 327 tételből 172 kiválóság került be a pálinka könyvbe, 70 százalékkal több az előző évinél. A tapasztalatok azt mutatják, idén csaknem dupla annyit főzettek, mint tavaly, annak ellenére, hogy tavaly adóköteles lett a pálinkafőzés.
– Hogy ha a tavalyi évet vesszük figyelembe, akkor a 2015-ös év azért nem reális, mert ettől kezdődően hozták újra vissza az Európai bíróság miatt a 835 forintos per liter 50 fokos pálinkára vonatkoztatva az adót. Így, aki tehette, még az előző évben lefőzette a pálinkát, a bérfőzdéknek országos szinten 50-60 százalékkal esett vissza a forgalmuk – mondta el Hegyi János, pálinkafőzde-tulajdonos.
A párlat minősége nagyban függ a gyümölcsétől, viszont a kiváló minőségűt nem éri meg pálinkának eladni – tette hozzá Hegyi János.
– Hogyha el lehet adni 300 forintért egy kiló sárgabarackot, az azt jelenti, hogy egy mázsa az 30 ezer forintba kerül, és egy mázsa gyümölcsből legfeljebb 7 liter pálinkát lehet kihozni, ha ezt felszorozzuk, akkor gyakorlatilag 4500 forintos pálinkának felel meg – számolta ki gyorsan.
A NAV felhívja az otthon főzők figyelmét, hogy január óta úgynevezett párlatadójegyet kell vásárolniuk. Az év első felében a főzni vágyók majdnem huszonötezer jegyet váltottak ki, ebből 17 millió forint bevétele lett az államnak.