Üdvözli és támogatja a gyermekvédelmi törvény módosítását a Jobbik – hangzott el a párt sajtótájékoztatóján, ugyanakkor bérrendezésre lenne szükség, és dolgozói hiánnyal is küzd az ágazat. Ezek rendezésével még inkább elkerülhetőek lennének a gyermekhalálozások, beleértve a Gyöngyösi kislány esetét.
Már jóval korábban szükség lett volna a gyermekvédelmi törvény módosítására – mondta Szűcsné Major Ildikó, a megyei közgyűlés képviselője, sajtótájékoztatóján. Kiemelte: egyetértenek azokkal a javaslatokkal, melyeket Horváth László országgyűlési képviselő terjesztett az országgyűlés elé, ugyanakkor vannak hiányosságok más téren.
– Azt gondoljuk, hogy ennek már éppen itt volt az ideje, és a benne foglaltakat is maximálisan tudjuk támogatni, viszont ez egy felemás megoldás, hiszen amíg az ágazatban nem történik meg a bérrendezés, addig nem tudjuk megállítani a nagymértékű pályaelhagyóknak a számát, és a nagymértékű pályaelhagyást, ami szintén súlyosbítja, illetve nehezíti az ágazat működését – fogalmazott Szűcsné Major Ildikó.
Itt nem elég a pótlékolás, hanem teljes bérrendezésre van szükség – tette hozzá. Emellett létszámbővítésre is szükség lenne.
– Sajnos most sem vetődött fel az ágazat létszámhiánya, illetve ennek a problémának az orvoslása, hiszen ez is veszélyeztetheti az ágazat megfelelő működését – hangsúlyozta.
Szűcsné Major Ildikó szerint a módosításokkal elkerülhetőek lesznek a hasonló esetek.