Márton napi lámpás felvonulást tartottak az Epreskert úti tagóvodában. A gyerekek és szülők több hete készültek Szent Márton püspök legendájának megünneplésére, ahol nem csak lámpást gyújtottak, hanem libás mondókákkal, versekkel és dalokkal elevenítették fel a több évszázados európai hagyományt.
Az esti órákig vártak az Epreskert úti óvodások, hogy megünnepelhessék szent Márton legendáját és megemlékezzenek az adakozó püspökről. Az ovisok már hetek óta készülődtek az eseményre.
– Nem csak a héten, hanem már a múlt héten elkezdtük a készülődést. Márton napi verseket, dalokat, mondókákat mondogattunk. Az új óvodásainkkal megismertettük a Márton nap legendáját, a régi óvodásainkkal pedig felelevenítettük ezt, hiszen ők ezt már ismerik, és nagyon szeretik – mondta el Szántó Edit tagóvoda-vezető.
Az óvodások libás énekekkel és mondókákkal is megemlékeztek a szerény szent Mártonról, aki püspökké szentelésének hírére libák között bújt meg.
A gyerekek nem csak a mondókákat, hanem a legfontosabb ismereteket is megtanulták a negyedik században élt szentről.
Az óvodások és szüleik jól felszerelkeztek lámpásokkal, hogy a jó cselekedet jelképező fényt másokhoz is eljuttassák.
– Elindulunk a szeretet lángjával a meggyújtott lámpásokkal, hogy ne csak itt nekünk, a mi kis közösségünknek, gyerekeknek, dolgozóknak, szülőknek, hanem a környéken mindenhol szétszórjuk ezt a szeretet lángját – fogalmazott Szándó Edit, a tagóvoda vezetője.
A szeretet lángját pedig a környék utcáin körmenettel hordozták végig az óvodások és a hozzájuk csatlakozó felnőttek.