Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Átadás

Átadás

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Elkészült a Menház és a Verseghy utca közút-és járdaépítése, valamint a csapadékvíz-elvezető rendszere is közel 50 millió forintos összegből, továbbá a beruházás keretében a Rozgonyi és Sárosi utca valamint a Vargák tere szennyvíz-elvezetése is megvalósult. Ez utóbbi mintegy 23 millió Ft keretösszegből. A fejlesztéseket az önkormányzat 2016-os költségvetésének terhére valósították meg. Az Észak-nyugati városrészben további rekonstrukciókat terveznek még a jövőben.

Évek óta vártak már a lakók az út-és járdaépítésre, valamint a csapadékvíz-elevezető rendszer kiépítésére is a Menház utca környékén. A megvalósult beruházást üdvözlik az itt élők.

– Csodálatos lesz most már a környék, mert nagyon le volt lombozódva, én már itt lakok 36 éve, és erre vártunk mindig, hogy egy jó környezet, mindenki szép helyen lakjon – mondta az egyik lakó, Hegedűs János.

Új burkolatot kapott a Menház és Verseghy utca, ahol új járda és csapadékvíz-elvezető rendszer is épült.

– A Menház utca és a Verseghy utcának az útépítése, járdaépítése, csapadékvíz-elvezetése az egy 48 milliós összegből valósult meg. Ugye hosszú története van, hiszen már 14- ben elkészült a közmű az út alatt, csak majd egy évet vett igénybe az engedélyeztetés, és csak az idén tudtuk elkezdeni ezt, amit ugye az elmúlt évre ígértünk – részletezte Hiesz György polgármester.

A körzet képviselője, Kévés Tamás a lakók nevében is megköszönte a fejlesztést.

A szociális város rehabilitáció második ütemében elkészült a Rozgonyi és Sárosi utcában, továbbá a Vargák terén is szennyvíz-elvezetés, 23 millió Ft értékben, de további tervek is vannak, még a jövő évre nézve – tette hozzá a városvezető.

– Jövő évben szeretnénk, tervezzük ugyanígy az útépítést, járdaépítést, csapadékvíz-elevezetést. Ezek kimaradtak a szociális városrehabilitációs pályázatból, mert különböző mutatóknak kell megfelelni, munkanélküliség, iskolai végzettség, jövedelmi viszonyok, és még ez ennek a városrésznek nem a legszegényebb része – emlékeztetett a polgármester.

A romák által lakott terület a szociális város rehabilitáció második ütemében lesz megvalósítva – emelte ki Hiesz György, aki hozzátette: a pályázat elbírálására várnak még. Ez érinteni fogja egyebek mellett majd a Víg, a Malom és a Szép utcát is.


Tovább az archívumra