2020-tól kötelezővé tették a középfokú nyelvvizsgát a felsőoktatásba való felvételihez. Az ombudsman szerint azonban a kormányrendelet nem volt kellően előkészítve, és sérti az oktatáshoz való jogot mindaddig, amíg a nyelvvizsgára való iskolai felkészítés egységes feltételei hiányoznak.
Angolórát tartanak a kis gimnazistáknak a gyöngyösi gimnáziumban. Őket már érinti az a 2014-es kormányrendelet, amely 2020-tól kötelezővé teszi a felsőoktatásba való felvételihez a középfokú nyelvvizsgát. Székely László, az alapvető jogok biztosa szerint azonban a kormány ezt a rendeletet kellő előkészítés nélkül hozta, rendszerszintű visszásságokat okoz és sérti az oktatáshoz való jogot.
A gyöngyösi gimnáziumban külön hangsúlyt fektetnek a nyelvoktatásra, vannak, akik 5 és 6, de vannak, akik csak három órában tanulnak nyelvet. Mindez attól függ, hogy ki milyen szakra szeretne később menni, szüksége van-e az emelt szintű nyelvoktatásra, ezért nem beszélhetünk egyenlő esélyekről.
– Mint bemeneti követelmény, a nyelvvizsgát én nem tartom helyesnek, hogy kötelezővé tették, hiszen teljesen más egy érettségi vizsgára, ami egy B1-es szintű vizsga, és egy B2-es vizsgára való felkészülés, ami a középfokú nyelvvizsgát jelenti. Nem egyenlőek az esélyek a gyerekeknek – vélekedett Katona Fatime nyelvtanár.
Egy nyelvvizsga díja több tízezer forint, még akkor is, ha a különórákat vagy a vizsgaismétlést nem számoljuk. A gimnázium ebben is próbálja segíteni a diákokat.
– Már tavaly elkezdődött a szervezkedés, hogy nemcsak felkészítjük őket a nyelvvizsgára, hanem helyet is biztosítsunk nekik, hogy ne kelljen máshova menni vizsgázni. Így a Budapesti Műszaki Egyetem nyelvvizsgaközpontjával sikerült egy szerződést kötnünk, és nekik vagyunk kihelyezett vizsgahelyszíne – említette Ombódiné Madai Judit igazgatóhelyettes.
Nemcsak a tanárok, hanem a diákok szerint is egyenlőtlenek a lehetőségek, ezért egyikük az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalához, valamint az Európai Parlament Petíciós Bizottságához fordult levelével, amelyben felhívta a figyelmet a problémára.
– Az Európai Parlamenttől pont tegnap kaptam meg ezt a levelet, amely arról biztosított, hogy a kivizsgálás tovább fog folyni, és megtesznek majd mindent ezért, hogy ezt az éles problémát meg tudjuk oldani – mondta el Reinelt Simon, a gimnázium végzős diákja.
Az alapvető jogok biztosa épp ezért azt javasolta az emberi erőforrásokért felelős miniszternek, hogy fejlesszék az iskolákban az idegen nyelvi képzések infrastruktúráját, valamint tegyék későbbre a követelmény bevezetésének időpontját.