Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Arany János emlékév

Arany János emlékév

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Területi szavalóversenynek adott otthont az Arany János Általános Iskola. Az intézmény életében kiemelt jelentőséggel bír az idei év és nem csak az Arany János Emlékév miatt. 2017-ben programokkal és versenyekkel emlékeznek meg a névadóról.

1817. március 2.-án, vagyis pont 200 évvel ezelőtt ezen a napon született meg egyik legnagyobb magyar költőnk, Arany János. Az Országgyűlés és Magyar Tudományos Akadémia ezért a 2017-es évet Arany János Emlékévnek nyilvánította. A gyöngyösi Arany János Általános Iskola éltében több okból is kiemelt jelentőséggel bír ez az év.

– 20 évvel ezelőtt március 14-én vette fel az iskolánk Arany János nevét. Azóta Arany napok kertében a tanév 2. felében 3 programból álló sorozatot rendezünk. Ebbe két nagy verseny tartozik. Az egyik az angol nyelvhasználati verseny, a másik pedig az Arany János vers és prózamondó verseny. A harmadik pedig egyik évben az Arany Gála, a másik évben pedig az alapítványi bál – mondta el Juhászné Dafkó Andrea igazgató.

Az idei vers- és prózamondó versenyre több mint 10 gyöngyösi és Gyöngyös környéki általános iskolából neveztek diákok, összesen 62-en.

A gyerekek 19-20. századi magyar szerzők által írt verssel, vagy mesével indulhattak a versenyen.

Az idei évforduló alkalmából az iskola rajzpályázatot is hirdetett a tankerület általános iskolásai számára. Az 5. évfolyamosoknak Petőfi Sándor János vitéz, a 6. osztályosoknak pedig Arany János Toldi című művéhez kellett illusztrációt készíteniük. A felhívásra összesen 130 pályamű érkezett, melyek elbírálására és az eredmények kihirdetésére jövő héten kerül sor.


Tovább az archívumra