Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Adófizetési határidő

Adófizetési határidő

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Magánszemélyek kommunális adója, gépjármű és építményadó, iparűzési adó. Március 16-án éjfélig kell befizetni a helyi adókat Gyöngyösön. Az önkormányzat ebben az évben 2,9 milliárd Ft helyi adóbevételt tervezett, ebből kb. 1 milliárd Ft befizetését várják az év első felében.

Március 16-a kulcsfontosságú határidő, ugyanis eddig szankciómentesen lehet befizetni az első félévi helyi adóelőleget- mondja Kovács Róbert. A pénzügyi igazgató elmondta, az önkormányzat az idei évre tervezett 2,9 milliárd Ft-os adóbevételből, az év első felében 1 milliárd Ft befizetésére számít. Az idén is van változás a befizetési kötelezettségben, a kommunális adót illetően.

minden egyéb lakástulajdon után, a 70 év felettieknek is adózniuk kell- tette hozzá az igazgató, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy ingatlan eladás és vásárlás esetén a tulajdonosváltást ne mulasszák el jelezni az adóhatóság felé.

Aki az adóbefizetési határidőt, a március 16-át elmulasztja, azt először figyelmezteti az igazgatóság, ezt követően pedig megkezdik az adók behajtását törvényes eszközökkel.


Tovább az archívumra