Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Magna Mátra

Magna Mátra

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Két újdonság, egy főként általános iskolás gyerekeknek szóló, interaktív program és a Magna Mátra elnevezésű projekt is bemutatkozott tegnap este Fórum című műsorunkban. Míg az egyik célja a fiatalok egészségnevelése, a másik a Mátrai Borvidék fejlesztésén dolgozik.

Gyerekeknek szóló egészségnevelő program kidolgozását kezdte meg 18 ország 2005-ben. Az interaktív, orvosok által összeállított, interneten elérhető program ma már 26 országban elérhető.

– A kézmosás fontossága, amit nem árt sosem hangsúlyozni, hogy annyira egyszerű dologról van szó, és mégis annyira sokan nem tudják, hogy hogyan kell helyesen kezet mosni. Ez a program arra is jó, hogy ezt a gyermekek megtanulják. Helyes antibiotikum-használatról tanulhatnak benne a gyermekek, itt ugye gondolni kell a jövő generációjára is. A legjobban a gyermekek taníthatók, ezt ugye mindenki tudja, a helyes szexuális magatartás – magyarázta Dr. Edelényi Zsuzsanna járási tisztifőorvos.

Az interneten található feladatokat a tananyagba is be lehet építeni, de az egészségnevelést iskolai foglalkozásokon az ÁNTSZ munkatársai is tudják segíteni.

A műsor második felében egy új kezdeményezés, a 8 pincészetet magában foglaló, Magna Mátra elnevezésű projekt mutatkozott be, melynek egyik célja a Mátrai Borvidék bemutatása.

– Vannak megszólaló kritériumok, például a magna bor elkészítése, ez a 2017-es évjárat már elkészül, csak olyan szőlőből készülhet, ami bioművelésből származik. Az emberi értékek és az értékmegőrzés és értékteremtés is óriási szerepet kap – hangsúlyozta Benedek Péter, a Benedek Pince tulajdonosa.

A szakemberek szerint az értékek megvannak a Mátraalján, csak megfelelően kell azokat kommunikálni. Az egyesület március 20-án a pesti Vigadóban mutatkozott be.

– A legrangosabb magyar borkereskedő cégek képviseltették magukat, a borújságírás, a gasztronómiai újságírás nagyágyúi is eljöttek és nem csak eljöttek, hanem a legtöbben pozitív élményekkel és lelkesen tértek haza. Beszélgettem néhányukkal és azt mondták, hogy őszintén megragadta őket a csapat, főleg a nyitottság, a lelkesedés és a borok színvonala is persze a legtöbbeknek tetszett – sorolta Losonci Bálint, a Losonci Pince tulajdonosa.

A Magna Mátra szeretné megtalálni azokat a szőlőfajtákat, melyek a jövőben főként erre a borvidékre lesznek jellemzőek. Ezért megcélozták a régen a térségre jellemző fajták, például a kadarka és a hárslevelű újratelepítését is.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A vasárnapi adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Tallózó – válogatás a hét legfontosabb eseményeiből
09:21
Reklám
09:24
Híradás plusz – megyei hírműsor
09:53
Mesemondó - Pamela Dalton: A milliomos macska 5. rész
10:05
Reklám
10:08
Moziklip – mozi magazin - ismétlés
10:21
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból - ismétlés
10:34
Nézőtér – kulturális magazin - ismétlés
11:04
Nápolyi 3. rész - ismétlés
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális - hírek röviden
18:02
Zongoraavató hangverseny (részlet)
18:17
Reklám
18:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
Nézőtér - kulturális magazin
19:06
Reklám
19:09
Oroszlánkölyök - dokumentumfilm
19:30
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
Egy nap a világ - utifilm sorozat - Tel-Aviv
20:11
Reklám
20:14
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság