Teremtésvédelmi nappá nyilvánította Ternyák Csaba egri érsek Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepét, ezért március 25-én, szombaton a város több pontján takarítási, szemétszedési akcióval tisztították meg a környezetet az egyházi fenntartású oktatási intézmények. Gyöngyösön a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Általános Iskola, a Pátzay János Katolikus Zeneiskola és a Vak Bottyán János Katolikus Szakgimnázium, míg Gyöngyössolymoson a Nagy Gyula Katolikus Általános Iskola csatlakozott az akcióhoz.
Virágágyásokat, parkosított területeket és a templomok környékét is megtisztították március 25-én abból az alkalomból, hogy Ternyák Csaba egri érsek teremtésvédelmi nappá nyilvánította Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepét.
– Így kaptuk meg mi is azt a feladatot, hogy akit lehet próbáljunk meg, helyi közösségeket, szülőket bevonni abba, hogy a környezetünket próbáljuk meg kicsit tisztábbá tenni, a kerteket megújítani, hogy az a tavasz, amikor tényleg úgy van, ma van ugye Gyümölcsoltó Boldogasszony napja, hogy ez tényleg egy ilyen megújulást jelenthessen – sorolta Kurucsai József, a II. Rákóczi Ferenc általános iskola igazgatója.
A takarítási akcióban részt vett a város összes katolikus fenntartású oktatási intézménye. Ennek köszönhetően megszépült többek között az Urbán templom előtti park, a nagy templom és a zeneiskola környéke is.
– APátzay János Katolikus Zeneiskolából jöttünk, a tanári kar itt van, és hát látjuk mi is, hogy milyen szemetes itt a környékünk, úgyhogy ezért jöttünk ki, és gyorsan rendbe raktuk a zeneiskola környékét. Elég tetemes mennyiségű szemetet össze tudtunk szedni – mondta Kévés Tünde, az intézmény vezetője.
Aktívak voltak a Vak Bottyán János Katolikus Szakgimnázium diákjai is, akik a Barátok terét és a művelődési központ környékét tisztították meg a szeméttől.
– Körülbelül harminc tanulónk van kint. Ez köszönhető a szombati napnak is, de azt gondolom, hogy a szép tavaszi idő és az, hogy egy picit a mi környezetünket is tisztítjuk, ők érzik a felelősségét annak, hogy ezt a földet, amit mi ajándékba kaptunk a teremtéskor, azt tovább kellene adni az unokáinknak, dédunokáinknak is és ha egy kicsit tehetünk valamit ez ügyben, akkor ezt meg is kell, hogy tegyük – vélekedett Hordós Andrea, a Vak Bottyán János Katolikus Szakgimnázium tanulmányi igazgatóhelyettese.
A szemétszedés során több tucat zsáknyi hulladékot gyűjtöttek össze. Főként elszórt műanyag csomagolóeszközöket, cigarettacsikkeket és papírhulladékot találtak a város parkjaiban.