Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Roma közmeghallgatás

Roma közmeghallgatás

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Az év első felében kétszer is rendeztek roma közmeghallgatást, mert a februári eredménytelenül zárult a Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnökének betegsége miatt. Áprilisban viszont a roma lakosok nem vettek részt rajta, mert nem bíznak abban, hogy valóban rendbe hozzák a harmadosztályi utakat, amit rendszeresen kérnek.

Fizessük az adót, fizessük a kocsi adót, súlyadót oszt nem érünk el semmit vele. Kinek kell benyújtani a számlát? -ez még a februári roma közmeghallgatáson hangzott el, amely végül eredmény nélkül záródott, mert betegség miatt nem tudtak rajta részt venni az önkormányzat képviselői, csak a lakosok. Ott viszont újra előjött a harmadosztályi utak rossz minősége, ami az autókat is tönkre teszi és gyalogosan sem lehet közlekedni a sár miatt. Az újra megrendezett meghallgatásra viszont a lakosok nem mentek már el.

– Én úgy érzem, és úgy gondolom, azért nem jöttek el, mert ez már több éven keresztül ugyanez megy. Jönnek, elmondják a panaszukat, elmondják a gondjukat, lépést, indulást. Semmi eredménye nincs ennek az egésznek. A mai nap is azért nem jöttek, elmondták konkrétan. Nincs ennek semmi értelme, mert csak fölveszik, ha itt vannak, hogy ki mit mond, följegyzetelik, de viszont lépés ebben az ügyben nincsen – magyarázta Ivanics Sándor, a nemzetiségi önkormányzat elnöke.

A Roma Nemzetiségi Önkormányzathoz eljutott információk szerint a Durandába a felgyülemlett szemét miatt konténert szeretnének az ott lakók, a harmadosztályon pedig továbbra is a járhatatlan utak jelentik a legnagyobb problémát – mondta el Ivanics Sándor.

Ivanics Sándor hozzátette, rendszeresen érdeklődnek a lakosok arról, hogy a Roma Nemzetiségi Önkormányzat indít-e közmunkaprogramot. A tervek szerint a mai napon egyeztetnek erről az önkormányzattal, de bízik abban, hogy egy együttműködési megállapodás után megvalósulhat a program.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A csütörtöki adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális - hírek röviden
09:02
Mesemondó - Hókirálynő 3. rész
09:14
Zeneiskolások előadása - Ender Martin Dániel - Lohmann: Bajor polka
09:17
Reklám
09:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:35
G25 – gazdasági magazin
10:02
Reklám
10:04
Sagittarius - Rejtett kincsek Magyarországon - dokumentumfilm
10:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:45
A Szomszéd vár - turisztikai magazin - ismétlés
11:12
Reklám
11:15
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:33
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális - hírek röviden
18:02
Mesemondó - Hókirálynő 4. rész
18:12
Cimbaliband és Szalonna Bandája - Moldvai Kavalos
18:17
Reklám
18:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:35
Nápolyi 1. rész
19:01
Reklám
19:03
Nápolyi 2. rész
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:45
Nápolyi 3. rész
20:12
Reklám
20:15
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság