Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Böjti karikázás

Böjti karikázás

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Különleges alkalomra invitálta az érdeklődőket a Vidróczki Néptáncegyüttes a Virágvasárnapon. Az együttes leánytáncosai a ferences templom előtt a virágvasárnapi kiszézés és böjti karikázó hagyományait elevenítették fel a húsvétra hangolódás jegyében. A vidróczkisok által tavaly már letesztelt programhoz idén a mezőkövesdiek, az ecsédiek és a domoszlóiak is csatlakoztak, így az együttesek bemutatói után 120 lány karikázott egyszerre a téren.

Ugyan az áprilisi programajánlóban nem jelent meg, a Barátok temploma előtt virágvasárnapon bemutatott karikázót így is sokan megtekintették. A szentmisét megelőzően előadott körtáncokban minden olyan néptánccsoport felléphetett, amely vállalta, hogy hiteles népviseletben, hagyományos formában mutatja be az ünnephez szorosan kapcsolódó saját karikázóját. Elsőként a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Általános Iskola táncos növendékeinek kiszézését nézhették meg az érdeklődők.

A következőkben további öt tánccsoport leányai adták elő a böjti karikázót. Ez az a tánc, amit egyedüliként engedett annak idején az egyház a nagyböjt idején. Mára már sajnos sehol sem élő hagyomány ennek járása. Utoljára néhány évtizede Nyitra vidékén jegyezték fel a gyűjtők a megtartását.

Talán a legszebbek a mezőkövesdi Matyó Néptáncegyüttes pompás ünnepi népviseletbe öltözött lányai, asszonyai voltak. Ők a meghívásra azonnal igent mondtak.

Az, hogy a böjti karikázó több mint egyszerű táncos előadás, azt jól mutatja a rendezvény záró aktusa. Ekkor ugyanis az összes résztvevő csoport, kiegészülve a tánchoz kedvet érző közönséggel együtt járta a karikázót. A szervezők jövőre még több együttest szeretnének vendégül látni. Egy biztos, a mezőkövesdiekre akkor is számíthatnak.


Tovább az archívumra