Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Nemzetközi sakkverseny

Nemzetközi sakkverseny

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A sakk az elme játéka. Több mint 70-en mérették meg a mai nap folyamán magukat Mátrafüreden a Mátra Kupa sakkversenyen. A versenyzők közül voltak, akiket az eredmény motivált, míg mások csupán szerettek volna összemérni tudásukat másokkal, miközben játszanak egy jót.

Gyerekek, fiatalok és idősebbek egyaránt asztalhoz ültek, hogy megméressék magukat a Mátra Kupa sakkversenyen. Az eseménynek a Mátra Erdészeti Szakközépiskola adott otthont.

– Pont úgy rendeztük be a termet, hogy 72 főre és 72-en ülnek az asztalnál. Ez a létszám, ahogy a megnyitóban is megemlítettem a 2. legnagyobb létszámú Mátra Kupa verseny. Egyszer már volt 100 fő fölött a létszám. Tehát elég sikeres – mondta Csizmadia Lajos, Energia SC Sakk Szakosztály vezetője.

A résztvevőket Hiesz György köszöntötte. A polgármester bízik benne, hogy megoldódnak a gyöngyösi sakk szakosztály problémái.

– A szebb napokat látott gyöngyösi sakk sport utolsó pár hónapja tényleg a túlélésről szólt. Egy olyan nagy múltú egyesület, az erőmű-bánya kötelékéből átkerült az Energia Sport Egyesülethez. Nem önként és dalolva. Nagyon köszönöm elnök úrnak, hogy befogadta a csapatot – jelentette ki.

A verseny résztvevői más-más motivációval érkeztek, ám a legtöbb induló mögött már több évtizedes sakk múlt állt. A játékot pedig mindenki másért szereti.

A versenyzők teljesítményét összetettben díjazták. Különdíjat a legjobb ifjúsági, női, senior és nem heves megyei versenyzők vehettek át.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A csütörtöki adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális - hírek röviden
09:02
Mesemondó - Hókirálynő 3. rész
09:14
Zeneiskolások előadása - Ender Martin Dániel - Lohmann: Bajor polka
09:17
Reklám
09:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:35
G25 – gazdasági magazin
10:02
Reklám
10:04
Sagittarius - Rejtett kincsek Magyarországon - dokumentumfilm
10:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:45
A Szomszéd vár - turisztikai magazin - ismétlés
11:12
Reklám
11:15
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:33
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális - hírek röviden
18:02
Mesemondó - Hókirálynő 4. rész
18:12
Cimbaliband és Szalonna Bandája - Moldvai Kavalos
18:17
Reklám
18:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:35
Nápolyi 1. rész
19:01
Reklám
19:03
Nápolyi 2. rész
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:45
Nápolyi 3. rész
20:12
Reklám
20:15
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság