Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Húsvéti vidámságok

Húsvéti vidámságok

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Harmadik alkalommal hirdették meg a közös felkészülést a húsvéti ünnepekre a nyolcvanasi városrészen élőknek önkormányzati képviselők. Kovács Zoltán, Bús Árpás Zsolt és Pappné Pataki Renáta az Egressy Béni Általános Iskolában hagyományos és új programokkal várta a családokat.

Ugrálóvár, tojásfestés, agyagozás., A gyerekek kedvenc játékaival várták a nyolcvanas városrészen élő családokat az Egressy Béni Általános Iskolában. A szervező önkormányzati képviselők szerint fontos, hogy ezen a városrészen is legyenek hagyományosnak számító programok.

– Valójában azért hoztuk létre ezt a rendezvényt is, és a nyolcvanas karácsonyt is, mert megpróbáljuk összekovácsolni az itt lakókat, és úgy éreztük, hogy kicsit a nyolcvanas el van hanyagolva ebből a szempontból – mondta Kovács Zoltán önkormányzati képviselő.

A rendezvényen a lányok felkészülhettek a locsolkodók fogadására, különböző technikákkal tojást festhettek, sokan kipróbálták az agyagozást, az ugrálóvár pedig sosem maradt üresen. De idén is az állatok voltak a gyerekek kedvencei.

Jutalomfalatért cserébe ugatott, lefeküdt Szusi, a trükköket pedig a gyerekek is kipróbálhatták. Gerhárt Norbertnek ez tetszett a legjobban a programok közül.

A szervezők a hagyományos programokon túl mindig becsempésznek egy kis újítást is a gyerekek legnagyobb örömére.

– Tojásvadászatba, ami délután lesz, ilyen záró programként, ez is minden évben van, idén egy pici meglepetéssel is készülünk, továbbá jellegzetes és egyedi volt idén is a kutyabemutatója, amely az látszik, hogy szintén van rá igény, és nagyon népszerű a gyerekek körében, lesz még táncház az Adácsi Néptáncegyüttessel – mondta Bús Árpád Zsolt önkormányzati képviselő.

A visszajelzések alapján a családok leginkább azt szeretik, ha együtt élvezhetik ezeket a programokat, sőt, a húsvéti ünnepekben is ez számukra a legfontosabb.
A szervezők jövőre mesemondókat is szeretnének vendégül látni, és további újításokat is terveznek.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A keddi adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális - hírek röviden
09:02
Zongoraavató hangverseny (részlet)
09:17
Reklám
09:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:36
Döntés előtt 1. rész – közéleti magazin
10:02
Reklám
10:05
Döntés előtt 2. rész – közéleti magazin
10:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:46
Moziklip - mozi magazin - ismétlés
10:59
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból - ismétlés
11:11
Reklám
11:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális – hírek röviden
18:02
Hit világa – vallási műsor
18:15
Zeneiskolások előadása - Szita Jázmin - Telemann: Menüett
18:17
Reklám
18:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
Sport7 1. rész – sport magazin
19:02
Reklám
19:05
Sport7 2. rész – sport magazin
19:30
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
Nyitott Egyetem - ismeretterjesztő sorozat
20:11
Reklám
20:14
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság