Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Hallgatói nap és majális

Hallgatói nap és majális

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Főzőverseny, kutyás-bemutató, fergeteges koncert és jó hangulat – Hallgatói Napot és Majálist rendeztek a Károly Róbert Diákhotel udvarán. A már hagyományosnak számító eseményen ezúttal új programokat is szerveztek, mint például aerobic bemutatót, vagy élő csocsót. A Hallgatói Önkormányzat számára különösen fontosak a közösségteremtő események, ezért is helyeznek nagy hangsúlyt erre a napra.

Elindult a nászmenet a kidíszített förccsbiciklin. Ezzel kezdetét vette a Károly Róbert Campus Lagzi. Martin és Evelin az életben is egy pár, így szívesen vállalták az esküvőt.

Az örömszülők búcsúztatása és a fogadalomtétel után pedig kezdetét vette az egész napos programsorozat, melynek az egyik fontos része volt a főzőverseny.

– Minden évben szervezzük ezt a főzőversenyt, és megkötés nélkül, tehát mindenki azt főz, amit szeretne, általában egyébként pörköltet főz mindenki, lévén, hogy egyébként olyan borvidéken vagyunk, ahol nagyon sok vad van, tehát most is van vaddisznó, illetve őzpörkölt is, 5 csapat indult – sorolta Tóth Sándor, a Campus Hallgatói Önkormányzat elnökhelyettese.

Az Új Nap Egyesület is képviseltette magát ezen a napon, és szemmel láthatóan a kutyusok nagyon élvezték a fogadtatást. Szumójáték és élő csocsó is várta az odalátogatókat, aki pedig szeretett volna még mozogni, a Fit Tiger Fitnesz-edzésen is részt vehetett.

Ungváry Tamás, HÖK elnök kiemelte: nagyon fontos, hogy a hallgatók közösségi programokon vegyenek részt, ezért igyekeznek gyakran szabadidős tevékenységeket biztosítani nekik.

/4005/Tc.:02.04 – 3 nagy rendezvényünk van – 02.23 – Unghváry Tamás, elnök, Campus HÖK
– Három nagy rendezvényünk van – a gólyabál, a majális, illetve a gólyatábor – de nyilván nem maradhatnak, a hallgatók rendezvények nélkül, minden egyes félévben úgy készülünk fel, hogy megtervezzük előre a programjainkat és nagyon maximum 2-3 olyan hét van, amikor nem készülünk semmivel, de akkor viszont ők maguk találnak ki különböző programokat. Akár társasjátékot – fogalmazott.

Jelenleg mintegy 50 külföldi hallgató tanul a Gyöngyösi Campuson, akik szintén kilátogattak a majálisra. Egy kínai táncot is láthatott a közönség.

A nap lezárásaként pedig egy fergeteges koncert részesei lehettek a jelenlévők. Sub Bass Monster a gyulafirátóti fenegyerek fokozta a hangulatot a hallgatók nagy örömére.


Tovább az archívumra