Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Szigorodó ellenőrzések a közterületeken

Szigorodó ellenőrzések a közterületeken

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A közterület-felügyelők rendszeresen bírságolták a
szabálytalanul parkoló autósokat az elmúlt hónapokban, a várt eredmény elmaradt
– mondta el Nagy József, a városrendészet vezetője. Megállni tilos, várakozni
tilos tábla, vagy zöldterület – sokan ezekre a helyekre is leparkolnak, akár a
forgalommal szemben is. A városrendészet úgy látja: szigorításokra van szükség.
A fokozott ellenőrzésre a hét minden napján, sőt még éjszaka is számítani
lehet.

Sok autós szerint azonban nem csoda, hogy zöld területen
parkolnak, ha ugyanis nem találnak más parkolóhelyet, valahol nekik is meg kell
állniuk – mondják. Kamerán kívül többen bevallották: rendszeresen kénytelenek
tiltott helyen várakozni. Gyöngyös belvárosában egyre több az autó, és kevesebb
a parkolóhely.

Az sem egyedi eset, hogy az autósok visszaélnek a
mozgáskorlátozott igazolvánnyal. A városrendészet ennek hatékonyabb kiszűrésére
is törekszik a jövőben – ígérte Nagy József.

A Fő térre engedéllyel lehet behajtani, mégis nagy a
forgalom – ahogyan ez ezeken a felvételeken is látszik. Jelenleg korlátokkal
próbálják megakadályozni a nem indokolt autósforgalmat, a későbbiekben viszont
az önkormányzat kapus behajtási rendszert kíván megvalósítani.

Molnár Kata


Tovább az archívumra