Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Jászárokszálláson is megünnepelték államalapításunkat.

Jászárokszálláson is megünnepelték államalapításunkat.

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Az ünnepi szent mise után versek, köszöntők, valamint az új kenyér megáldása következett. A rendezvény a szakmai kitüntetések átadásával és az ünnepi műsorral zárult.

A szent misét követően Szölösi Attila általános iskolás tanuló versével nyitották meg az augusztus 20.-ai ünnepséget Jászárokszálláson. A Szent István napi beszédet Badócs Emánuel nyugdíjas gimnáziumi igazgató mondta. Ezt az ünnepet mindenki magáénak érzi, ezt bizonyítja az is, hogy évről évre minden alkalommal megtelik az általános iskola udvara- hangsúlyozta a főiskolai tanár.

Augusztus 20.-án Szent István fejedelemmé választását, az államalapítást és az új kenyeret is ünnepeljük. A nyugdíjas igazgató beszédében kitért az összefogás fontosságára is. Hiszen ezt az alkalmat nem a széthúzás és az ellenségeskedés jellemzi. Ilyenkor országszerte felidézik egykori királyunk tettét, mellyel helyet biztosított Európában a magyar nemzetnek.

A beszéd után Gyenes Gyula pápai prelátus megszentelte az új kenyeret majd az első szeletet a nyugdíjas gimnáziumi igazgató nyújtotta át a település polgármesterének. Az ünnepi műsor zárásaként a hagyományoknak megfelelően Gergely Zoltán, Drapos Béláné és Badócs Emánuel szakmai kitüntetéseket adtak át.

Dely Martina


Az Aktuális napi hírei (2009-08-20 )

Tovább az archívumra

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A csütörtöki adás ismétlése
09:00
Aktuális
09:03
Időjárás
09:05
Gyöngyös Ma
09:20
Reklám
09:23
Hit világa – valllási műsor
09:35
Reklám
09:38
Sztárportré - ismétlés
10:00
Aktuális
10:03
Időjárás
10:05
Partizán – közéleti – politikai műsor - ismétlés
10:45
Egy elveszett napló nyomában
10:57
Reklám
11:00
Aktuális
11:03
Időjárás
11:05
Gyöngyös Ma - ismétlés
11:20
Gyöngyike Néptáncfesztivál
11:30
Aktuális
11:33
Időjárás
11:35
Reklám
11:38
Képújság
17:55
Aktuális
17:58
Időjárás
18:00
Gyöngyös Ma
18:15
Reklám
18:18
Diagnózis – egészségügyi magazin - ismétlés
18:54
Reklám
18:57
Aktuális
19:00
Időjárás
19:02
Aktuális - Extra
19:55
Reklám
19:58
Aktuális
20:01
Időjárás
20:03
Gyöngyös Ma - ismétlés
20:18
Esti mese
20:25
Aktuális
20:28
Időjárás
20:30
Reklám
20:33
Képújság