Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Nyitott ajtók – a családokért

Nyitott ajtók – a családokért

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

„Nyitott ajtók” elnevezéssel Workshopot tartottak a Védőháló a családokért, a szebb jövőért projekt keretében, ahol a romák történelme, hagyományaik, és értékeik mellett a nők helyzetéről és egy formálódó civil szervezetről is hallhattak a jelenlévők. Az érdeklődők megtekinthették a „Roma életképek” című fotókiállítást is.

„Hagyomány az, ami él a múltból, kapcsolódik a jelenhez és folyamatosan bővül a jelen múlttá válása által”- ennek a mondatnak a jegyében rendezték meg a Nyitott ajtók elnevezésű Workshopot, ahol szakmai előadásokon keresztül a romák helyzetértől, valamint a projektben eddig elért eredményekről hallhattak a jelenlévők. Mindemellett egy fontos üzenete is volt a találkozónak.

– A nők és a fiatal felnőttek helyzetét és a társadalmi esélyegyenlőségét tudjuk elősegítni, azért várjuk most ide a résztvevőket – ez az egyik része, a másik pedig egy nagyon fontos rész, hogy a nők és a férfiak közötti egyenlőséget, az egymásnak a támogatását tudjuk elősegíteni, előmozdítani. Ez az első eleme ennek a workshop-sorozatnak – magyarázta Bárdosné Kocsis Éva, projektvezető.

A 4 részből álló programsorozat legvégén egy fiatal roma, és nem roma nőkből álló civil szervezetet akarnak létrehozni a térségben.

– Az igény megvan, de nagyon nehezen mozdulunk. Ugye mi nők is, fiatal felnőttek is nehezen mozdulnak, talán a gyerekek és az idősek – ez a két korosztály, akik aktívak. Tehát itt most nagyon nagyon sok munka van, ahogy beszélgetünk, mindenkinek van igénye rá, mindenki szeretne egy ilyet, de hát tenni kell érte, és hát ez most egy jó alkalom ez a program, hogy elinduljunk ezen az úton – vélekedett a projektvezető.

Lakatos Zsolt, az Együtt Szebb Jövőért Roma- Magyar Egyesület elnöke elmondta: a 37 millió forint Európai Uniós támogatásból megvalósuló projekt nagyon jó úton halad.

– Először egyfajta félelmet éltem át – hiszen nem egy kis volumenű projektről van szó – hogy az egyesület alkalmas lesz-e a projektelemek megvalósítására vagy sem. De még jobban bebizonyosodott, hogy igen, ha közösen gondolkodunk igenis meg tudjuk valósítani. Ilyenek voltak például az önismereti tréning, életvezetés, háztartás, kompetenciák fejlesztése – sorolta.

A Workshop része volt a roma életképekből, valamint népviseletekből álló kiállítás is.


Tovább az archívumra