Kiállították a Madárijesztő Szépségversenyre készített 5 alkotást ma délelőtt a Fő téren, a Szüreti Napok és Fehérbor Fesztivál szerves részeként. A 3. alkalommal meghirdetett versenyre idén óvodák, és különböző csoportok is neveztek. Az eredményhirdetés holnap este lesz, a legszebb alkotás értékes nyereményeket ér majd.
Mekk Elek, szüretelő asszony, varjú – kreatívak és ötletesek voltak az idei madárijesztő szépségversenyre készült alkotások is. Ez alkalommal egyéni versenyző nem indult, csoportban viszont többen is próbára tették magukat.
– Idén harmadik alkalommal rendeztük a Madárijesztő szépségversenyt, a versenyre 5 alkotás érkezett, amelyek a színpad két oldalán létszódnak, és itt a hátam mögött is látunk már néhányat. Kritérium volt az, hogy minimum 160 cm magasak legyenek, és stabil lábakon álljanak – sorolta Réde Zsanett művelődésszervező.
Fontos volt, hogy funkciójában is madárijesztőnek megfelelő legyen, vagyis elriassza a madarakat, ugyanakkor legyen mondanivalója.
Ennek megfelelően voltak vicces és hagyományos alkotások, de akadt olyan is, aki odafigyelt az újrahasznosításra is – mint például a 8-as körzet csapata.
– Több lakóval beszélgettünk és így kipattant a fejünkből, hogy van ez a madárijesztő készítő verseny, akkor induljunk el itt, hiszen családosként azért nagyon nehéz összehozni, hogy mondjuk egy főzőversenyen egyszerre itt legyünk. Két hétig gyűjtöttük a mögöttem látható dobozokat, nagyon sokan hoztak egyébként 1-2 darabot, attól függ, kinek mennyi volt, és egy újrahasznosított madárijesztővel készültünk a mai napra – sorolta dr. Szén Gabriella.
Az eredményhirdetésre holnap délutánig kell várni, itt majd egy 3 tagú zsűri értékeli az elkészült műveket.