Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Kutatók éjszakája

Kutatók éjszakája

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Az Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Campusán is megrendezték a Kutatók Éjszakáját. Az éjszakába nyúló programokon a látogatók nem csak azt tudhatták meg, milyen munka folyik az intézményben, hanem számos előadáson ismerkedhettek meg a legkülönfélébb tudományos és ismeretterjesztő újításokkal.

Több mint ezren látogattak el a Kutatók Éjszakáján a gyöngyösi Károly Róbert campusra. A tudományos élet népszerűsítését célzó rendezvényen gazdasági, agrár és informatikai témákkal is találkozhattak az érdeklődők, de ez az alkalom kiváló lehetőség arra is, hogy megismerjék az intézményben folyó munkát – mondta el dr. Bujdosó Zoltán főigazgató.

– Amit mi itt csinálunk bent a négy fal között tulajdonképpen, ezt ilyenkor meg tudjuk mutatni mindenki számára, mi is az zajlik itt, mi is, amivel foglalkozunk. Nem csak tudományos, hanem ismeretterjesztő dolgokkal is. És ez kifejezetten öröm, hogy sok-sok generációt be tudunk ilyenkor csábítani és megtelik élettel péntek délután is a campus – fogalmazott

Az est folyamán a nagy számban érkező gyerekek megismerkedhettek a közelmúlt magyar tudományos felfedezésével, a gömböccel, vagy a versenysport és dopping kapcsolatával, de számos újdonságot is kínáltak az érdeklődőknek.

– Ami új elemként jelenik meg, az, hogy a kézművesek utcáján bővült a repertoár, most már vásárolni is lehet, nem csak kóstolni, emellett gyakorlati és elméleti íjászbemutató lesz, éjszakai túrát szervezünk a campus bemutatója végén, úgyhogy én azt gondolom, hogy idén is széles kínálattal rendelkezünk – tette hozzá dr. Bujdosó Zoltán.

Már a rendezvény nyitó eseményén megtelt az előadó terem, ahol Szabó György tartott előadást a gyógynövényekről. A bükki füves emberként ismert Gyuri bácsi azt mondja, világszerte egyre többen alkalmazzák a gyógynövényeket az egészség védelme érdekében.

– Az Egészségügyi Világszervezet felmérése szerint a német lakosságnak 39 százaléka rendszeresen használja a gyógynövényeket, a nyolcvanmillió emberből. A franciáknak a 21 százaléka és a mi országunk nem Egészségügyi Világszervezeti felmérése, hanem magyarországi felmérés szerint itt is már 26 százaléka a lakosságnak használja rendszeresen a gyógynövényt – tudatta.

Az érdeklődők az előadásokon kívül kémiai, biológiai és a robotika eredményeit bemutató foglalkozásokon is részt vehettek.


Tovább az archívumra