X-feszt

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Harmadik alkalommal rendezte meg az X-Fesztet a Heves Megyei Önkéntes Kerekasztal, melynek ezúttal Gyöngyös adott otthont. Az eseményen 5 iskola– köztük 3 gyöngyösi – több tucat diákja mutatta be, hogy az iskolai közösségi munkájuk során milyen jó tapasztalatokkal gazdagodtak, és hogy mit jelent számukra az önkénteskedés. A csapatoknak 10 percben kellett egy kreatív előadást tartaniuk a szigorú zsűri előtt.

Mit jelent egy fiatal számára az önkéntes munka? Mit értek el vele? Mit adtak, és mit kaptak általa? Ezt mutathatta meg ma több tucat fiatal az X-Feszt keretein belül Gyöngyösön. Az 5 iskola csapatai közül akadtak olyanok, akik szóban és képben is megjelenítették az iskolai közösségi szolgálatot, mások színdarabbal készültek – mint például a Berze Nagy János Gimnázium diákjai.

– Szerintem fontos az emberek számára az összefogás, tehát az, hogy bárki, aki, rászorul a segítségre, akkor legyünk önkéntesek és segítsünk rajtuk és fogjunk össze egy közös cél érdekében, mert együtt mindent könnyebben elérhetünk. Most ide eljöttünk a Berze Nagy János Gimnáziumból, mi máshogy oldottuk meg a feladatot, mint a többiek. Mi színdarabbal adtuk elő mindezt – sorolta Felső Kata, a gimnázium tizenegyedikes tanulója.

A fiatalok önkénteskedtek például a Vöröskeresztnél, óvodákba jártak, vizet osztottak, és az időseknek is segítettek, amiben csak tudtak.

Egy másik Gyöngyösi iskola is képviseltette magát az eseményen, ők már 9.-ben túl voltak az önkéntes munka teljesítésén.

– Próbáltuk azt megmutatni, amik mi vagyunk, próbáltuk összehozni ennek az egésznek az elméleti részét – egy PPT-vel lepett meg engem a saját csapatom – illetve úgy gondoltuk, hogy személyes élményekkel próbáljuk majd motiválni a többieket – mondta el Tóth Tímea, osztályfőnök.

A Heves Megyei Önkéntes Kerekasztal azt szeretné elérni, hogy az iskolai közösségi szolgálat ne teher legyen a fiataloknak.

– Az a célja, hogy az iskolai közösségi szolgálatot népszerűsítse, egymás között a diákok lássák iskolánként a jó gyakorlatokat, hogy ne egyfajta szükséges rosszként és leadminisztrálandó teherként kezeljék az iskolai közösségi szolgálatot, hanem meglássák és megláttassák a többiekben azt, hogy ebben mennyi lehetőség van. És bízunk abban, hogy akik most iskolai közösségi szolgálatot teljesítenek, azokból lesznek majd az önkéntesek -vélekedett Somogyi Mónika, a Heves Megyei Önkéntes Kerekasztal tagja.

A zsűri döntése értelmében, az idei X-Feszt legjobb produkciója a berzés fiatalok által összeállított színdarab volt.


Tovább az archívumra