Gyöngyös nevezetességeivel ismerkedtek egy túra keretein belül az Arany János Általános Iskolások. A közel 100 diákot, a tanárokat és a szülőket az út során állomások várták, ahol játékos feladatokat kellett teljesíteniük.
Az Arany János Általános Iskola előtt gyülekeztek azok a diákok, akik részt vettek hétvégén a World Walking Day elnevezésű országos kezdeményezés gyöngyösi programján. Az iskola a Magyar Szabadidős Sportszövetség pályázatán indult, így szervezhették meg a város nevezetességeit érintő játékos vetélkedőt.
– Az első állomás a Mátra Múzeum lesz, ahol Gyöngyös kvízjáték lesz, és a Mátra Múzeum történetével kapcsolatos játékok is lesznek, illetve kincskeresés. A második állomás Bábakő lesz, ahol földtani ismeretekkel gazdagodhatnak a gyerekek, illetve ezzel kapcsolatosan lesz majd egy kis próba, egy kis feladat. A harmadik állomás pedig Farkasmály lesz, ahol szőlész borász ki mit tudot fogunk rendezni csapatonként – sorolta Mátrai Stella, az Arany János Általános Iskola tanára, a program szervezője.
A nap folyamán 10 csapat, közel 100 felső tagozatos tanuló járta végig az állomásokat. A feladatok egy részét az eddigi tudásuk, vagy tapasztalataik alapján kellett megoldaniuk a gyerekeknek, de voltak olyan kérdések is, amikre valamelyik állomáson kaptak választ.
A program célja tehát az volt, hogy a fiatalok néhány kilométeres gyaloglással tegyenek az egészségük megőrzéséért, valamint az, hogy alaposabban is megismerjék lakóhelyüket.