Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!
Az Észak- magyarországi térség 900 millió forintos keretösszegből gazdálkodhat. Négyféle pályázati lehetőséget hirdettek meg, a beadási határidő, október 29.-e.
A vállalatokat segítő Baross Gábor Program 2005 óta sikeresen működik a regionális gazdaságfejlesztésben. A programmal a régiók felzárkóztatása, a kutatás-fejlesztés és az innováció volt a cél. Az Észak-magyarországi régió ebben az évben 900 millió forint keretösszegből négy féle pályázati lehetőséget kínál. Regionális szinten sokkal egyszerűbben és hatékonyabban lehet a helyi szükségletekhez, kihívásokhoz igazodó fejlesztési stratégiát kidolgozni és megvalósítani. 2005 óta minden évben sikeresen pályáznak a régiónkból ezen belül is Heves megyéből.
A régiók maguk döntik el, hogy az egyes lehetőségek közül melyeket, milyen keretösszeggel hirdetik meg, és a pályázat szakmai súlypontjait is saját szükségleteikhez igazíthatják. A pályázatok beadási határideje 2009. október 29. A pályázati kiírással kapcsolatos további információk letölthetők a www.norria.hu, illetve a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal honlapjáról.
Hliva Éva