Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Ismét amatőr zenészektől volt hangos a gyöngyösi Mátra Művelődési Központ

Ismét amatőr zenészektől volt hangos a gyöngyösi Mátra Művelődési Központ

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Az intézmény immár 8. alkalommal adott helyet a gyöngyösi amatőr zenei találkozónak, amire nem csak a városból várták a jelentkezőket.

A közönség kedvencét, a legjobb együttest és a legjobb énekest is megválasztották a hétvégén megrendezett amatőr zenei tehetségkutatón. Idei évben 11 csapat döntött úgy, hogy a városunkban megrendezett versenyen, szakmai zsűri előtt mérik össze tudásukat. Az együtteseknek most is két saját számon keresztül kellett bemutatniuk felkészültségüket. A versenyt egy nagyon fiatal tagokból álló debreceni zenekar nyerte.

A tehetségkutató nem csak városunkban volt népszerű. Érkeztek zenekarok Debrecenből, Budapestről és Velencéről is. A verseny után a tavalyi győztes, a budapesti Paint The Lilies is megmutathatta, hogy mennyit fejlődtek az elmúlt egy év alatt.

Az egész napos programot a napjaink könnyűzenei életében egyre népszerűbb énekesnő, Péterfy Bori koncertje zárta

Nagy Réka


Az Aktuális napi hírei (2009-10-02 )

Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A csütörtöki adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális – hírek röviden
09:02
Adventi kalendárium
09:10
Mese - A falánk tyúkocska
09:18
Reklám
09:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:36
G25 – gazdasági magazin
10:02
Reklám
10:04
Méhek nyomában - dokumentumfilm
10:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:46
A Szomszéd vár - turisztikai magazin - ismétlés
11:12
Reklám
11:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális – hírek röviden
18:02
Adventi kalendárium
18:10
Mese - Öreg néne őzikéje
18:18
Reklám
18:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
Nápolyi 1. rész
19:01
Reklám
19:04
Nápolyi 2. rész - ismétlés
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
Nápolyi 3. rész - ismétlés
20:12
Reklám
20:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság