Kezdőlap » Hírek - Aktuális » A Muzsikás együttes öt évvel ezelőtt határozta el, hogy minden évben 50 budapesti iskolában ingyen koncertet ad

A Muzsikás együttes öt évvel ezelőtt határozta el, hogy minden évben 50 budapesti iskolában ingyen koncertet ad

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A kezdeményezés oly sikeres volt, hogy mára egy hazai olajcég támogatásával az együttes vidéki iskolákba is el tud jutni. Így valósulhatott meg a rendhagyó ének-zene óra a Muzsikás együttessel Gyöngyösön is a Felsővárosi Általános Iskolában.

Vonósokkal, tamburával, ütőgardonnal és hosszúfurulyával felszerelkezve érkezett a Muzsikás a gyöngyösi diákokhoz. A rendhagyó ének-zene órának nem egyszerűen a népi hangszerek bemutatása volt a célja, hanem az iskolai zeneoktatásban mostohagyereknek számító magyar népzene megismertetése, megszerettetése, röpke 45 perc alatt.

Az iskolában a népi hagyományok ápolására régóta nagy hangsúlyt helyeznek, a legtöbb kisgyerek azonban még nem látott, nem hallott igazi népzenészeket. A Muzsikás együttes érkezését ezért nagy várakozás előzte meg.

A Muzsikás együttes tagjai nemcsak zenéltek, hanem jól meg is énekeltették a kisdiákokat, sőt még lakodalmi csujogatót is tanítottak nekik.

A Felsővárosi Általános Iskolában a rendhagyó énekórának köszönhetően jó hangulatban kezdődött a hét. Sőt – a tanárok és a muzsikusok egyaránt állítják – hogy a további órákon a tanulás és a tanítás is jóval hatékonyabb egy ilyen közös éneklés után.

Borbándi Erik


Az Aktuális napi hírei (2009-10-13 )

Tovább az archívumra