A két nap alatt nem csak filmvetítések lesznek a Cinema Bridgeben, pénteken este egy vitafórumon is részt vehetnek majd az érdeklődők.
Az első napon, péntek este egy vitafórumot is rendeznek a moziban, „Magyar gyártású alkotások a médiában” címmel, melynek vendégei az ORTT tagjai, országos hírű csatornák és filmgyártók vezetői és producerei. Itt lesz majd többek között Majtényi László leköszönő ORTT elnök, Kolosi Péter és Kiss Péter programigazgatók, és Herendi Gábor, a Valami Amerika című film rendezője is. A vitafórum előtt és után is vetítenek majd filmeket.
A vetítések mindkét napon ingyenesek lesznek.
Sütő Dániel