A lakosok kifogásolják, hogy Gyöngyös valamennyi játszóterén több játszóeszközt lezártak, balesetveszélyes állapota miatt. A költségvetésben szereplő 5 millió forintból, 4,2 millió a minősítésre és ellenőrzésre ment el, a fennmaradó összeg pedig nem elég a felújításra. Dr. Szén Gabriella, valamint Dr. Végh Attila képviselő azt szeretné elérni, hogy 10 millió forint kerüljön átcsoportosításra a játszóterek karbantartására.
Játszóeszköz balesetveszély miatt lezárva! – ez a felirat várja azokat a szülőket és gyermekeket, akik szeretnének játszótérre menni. A probléma az egész városra jellemző, több mint 30 játszóteret zártak le teljesen, vagy részlegesen.
– A testület a költségvetés megszavazásakor 15 millió forint helyett csak 5 millió forintot hagyott jóvá játszótér-karbantartásra. Sajnos mi képviselőként, mivel nekünk nem ez a főállásunk, nem látunk be minden sor mögé, és sajnos senki nem figyelmeztetette a képviselőket arra, hogy ez bizony a 4 éves nagy felülvizsgálat, amikor a nemzetközi szabályoknak kell megfelelnünk. Maga ez a vizsgálat 4,2 millió forintba kerül, tehát a jóváhagyott 5 millió forint, nagyon kevés ahhoz, hogy emellett még karbantartást is végezzenek – magyarázta dr. Szén Gabriella önkormányzati képviselő.
Gyakorlatilag az ellenőrzés és a dokumentáció majd az egész keretet elviszi. Dr. Végh Attila képviselővel, lakossági bejelentések során tapasztalták, hogy valóban lezártak játszótereket, vagy eszközöket, és most arra jutottak, hogy erre kell, hogy pénzt fordítsanak – emelte ki Szén Gabriella.
– A továbbiakban már megvan szerencsére az a mennyiségű képviselői aláírás, amellyel napirendre tűzi újra a képviselő-testület, 10 millió forintot kértünk Végh Attilával közösen, hogy hagyják jóvá a játszóterek teljes körű karbantartására és felújítására. Amit fontos elmondani, hogy ebből új játszóeszközre nem telik, ez mindössze arra szolgál, hogy az összes játszóterünk maradéktalanul biztonságos és maradéktalanul karbantartott legyen – jegyezte meg dr. Szén Gabriella.
Mivel meghaladja az 1 millió forintos értékhatárt, ezért ki kell írniuk pályáztatásra, és a legolcsóbb árajánlatot tevő fogja elvégezni a munkálatokat ősszel.