A koncerttel hivatalosan is lezárult a 675. jubileumi év, melynek dokumentumait egy most lezárt időkapszulába helyezték el.
Az időkapszulát, melyet a polgármesteri hivatal felújítása után helyeznek el 25 évre az épület falában, most hivatalosan is lezárták. Ezután következtek a Szolnoki Szimfonikusok, akik az utóbbi években nagy sikerrel szerepelt Miskolci Szimfonikus Zenekart váltották.
Az Izaki Masahiro által dirigált Szolnoki Szimfonikusok pár hete érkeztek haza Japánból, ahol az ottani magyar év programjain képviselték hazánkat. Mostani koncertjük érdekessége volt, hogy az első részben nem szokványos újévi számokat játszottak. Így felcsendült Csajkovszkij b-moll zongoraversenye is. A folytatásban viszont már Strauss, Lehár és Kálmán Imre műveket hallhatott tőlük a közönség.
Borbándi Erik