Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Könyves vasárnap

Könyves vasárnap

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Ismét megrendezték a Könyves Vasárnapot a Vachott Sándor Városi Könyvtárban, az Országos Könyvtári Napok keretein belül, immáron 12. alkalommal. Ilyenkor a könyvtár rendhagyó módon vasárnap is nyitva áll az olvasók előtt, akiket számos programmal vártak. A gyerekek ismeretterjesztő foglalkozáson és barkácsoláson vehettek részt, a felnőtteknek pedig ingyenes beiratkozást biztosítottak, valamint ügyességi versenyeken próbálhatták ki tudásukat.

Rendhagyó módon vasárnap is várta látogatóit a Városi Könyvtár, ugyanis a hagyományokhoz hűen Könyves Vasárnapot tartottak. Ezen a napon bárki ingyenesen beiratkozhatott, akik 1 éves tagságot, valamint korlátlan kölcsönzési lehetőséget kaptak.

– Tulajdonképpen, az a cél, hogy a könyvtárakra irányítsuk a figyelmet, hiszen nagyon sokan azt gondolják, hogy a könyvtár egy idejét múlt poros intézmény és ma már nem érdemes könyvtárba járni és ezekkel a programokkal is, ezekkel a napokkal is próbáljuk felhívni a figyelmet, hogy mi is haladunk az idővel és természetesen a könyvolvasás nagyon fontos továbbra is és nagyon sokan olvasnak szerencsére – mondta el Szekeresné Sennyey Mária, a Vachott Sándor Városi Könyvtár igazgatóhelyettese.

A programokból sem volt hiány: lehetőség volt ingyenes tárlatlátogatáson, irodalmi játékban részt venni. Emellett könnyűzenei ki nyer ma? Című játékkal nyerhettek könyvet, akik kitalálták a zene címét és előadóját.

A kicsiknek indián nyár címmel indítottak foglalkozást. A gyerekek megismerkedtek az indiánok kultúrájával, használati tárgyaikkal mindezt játékos formában.

– Lehet álomfogót készíteni ezen kívül fejpántokat is feltehetnek a gyerekek, és amint a képek mutatták még a harci díszt is öltöttek – mesélte Begovné Kasza Ágnes, a Gyermekkönyvtár vezetője.

A könyvtár dolgozói úgy vélik, hogy ezek a programok mindig nagy látogatottságnak örvendenek és örülnek, hogy a gyöngyösi emberek rendszeresen látogatják a könyvtárat.


Tovább az archívumra