Közel 750 millió eurós befektetéssel tervezi
felépíteni új barnaszénerőművét Visontán a Mátrai Erőmű Zrt. többségi
tulajdonosa, az RWE Power. Az új létesítmény 41%-os hatásfokával Kelet-Európa
legmodernebb erőműveinek egyike lesz 2012-től.
A nemrég bejelentett gázturbinás blokkokon túl egy
vadonatúj, környezetkímélő erőmű is készül Visonta dombjai között, amely
2012-től 400 megawatt teljesítményt szolgáltat barnaszén-alapokon. A beruházás
értéke közel 750 millió euró.
Az építési munkák során három évig közel 5000 főt tudnak
alkalmazni, az itt megtermelt villamos energia ára a tervek szerint 10-11 ft
környékén alakul majd. A bővítéshez elengedhetetlen a szállítókapacitások és a
bányaterületek fejlesztése is. A barnaszénerőmű technológiai szempontból is új
megoldásokat hoz.
Az új erőmű építése komoly szervezési kihívásokkal jár,
például igen hosszú folyamat lesz a nagy hőállóságú anyagok beszerzése. Néhány
szükséges berendezést Európában csak egyetlen cég gyárt, amely 2009-ig lekötött
kapacitásokkal rendelkezik, így a Mátrai Erőmű fejlesztésével kapcsolatos
megrendeléseket néhány héten belül el is juttatják feléjük – tette hozzá
Valaska József.
Faragó Zoltán