A kormány pénteken fogadta el az új, jövedelem-alapú
gázártámogatási rendszert, amelyet a rászorultságtól függően differenciál. Csak
azok a családok részesülhetnek támogatásban jövő évben, akiknél az egy főre eső
jövedelem havi 94 ezer forint alatt van.
Önbevalláson alapul a várhatóan január elsejével életbe lépő
új gázártámogatás, amelynek mértékét az egy főre eső, nettó jövedelem alapján
számolják ki. A számítási mószert az az adatlap tartalmazza majd, amit december
elején juttat el az állampolgárokhoz a Magyar Államkincstár. Aki februártól
szeretne támogatásban részesülni, annak december 31-ig vissza kell küldenie az
adatlapot.
A támogatottak körében négy különböző kategória szerint
csoportosítják a segélyre jogosult állampolgárokat. Az új, fogyasztási egységen
alapuló támogatásoknál családonként csak
egy felnőtt számít teljes egységnek. Az első számítások szerint az új
gázártámogatási rendszerben az egyedülállók és a gyermektelen házaspárok járnak
majd rosszul, mert a havi átlagjövedelmnél tízezrekkel kevesebbet keresők is a
101 forintos piaci árat fizetik majd.
De a jól kereső sokgyermekes családok számára is kedvezőtlen
a rendszer. Az állami gázár-támogatás 3 ezer köbméterig jár, nagycsaládosoknál
5 ezer köbméterig.
A szocialisták szociális munkacsoportjának vezetője
kijelentette: a gáz alapú távhő ára nem fog emelkedni januártól, viszont a
távfűtéses lakásban élők kiesnek a gázfogyasztókra érvényes öt kategóriás
támogatásoktól. A távhő-fogyasztásért ugyanannyit fizet majd az a család, ahol
az egy főre eső jövedelem 80 ezer forint, mint ott, ahol ennek többszöröse.
Molnár Kata