Elsősorban lakossági észrevételeket várt a testület a közszemlére bocsátott költségvetés-tervezethez a közmeghallgatáson. Emellett többen kifogásolták az utak, és járdák állapotát, de azt is elmondták, hogy a közbiztonságra is jobban oda kellene figyelni. Központi téma volt továbbá a harmadosztály helyzete, valamint a parkolási problémák, melyekre szintén megoldásokat várnak.
– A költségvetés mérlegfő összege az előző évihez közel azonos összegű, közel 14, 2 milliárd forint – köszönhetően az elnyert TOP-os, illetve KEOP-os pályázatokból megvalósuló beruházásoknak. A mérlegfő összegén belül a folyó évi kiadásaink összege 12,2 milliárd forint, amelyből az önkormányzat közel 5,4 milliárd forintot fordít működési kiadásokra – mondta el a közmeghallgatáson Kévés Tamás alpolgármester.
Közszemlére bocsátotta az önkormányzat az idei tervezett költségvetést.
Kévés Tamás alpolgármester kiemelte: további 6,8 milliárd forintot szánnak fejlesztésekre, beruházásokra, hozzátette: a rendelet tervezet nem tartalmaz működési forráshiányt, de a fejlesztési hiány a javaslat jelen állapotában mintegy 80 millió forint.
A felszólalók többsége az utak és járdák állapotát kifogásolta, Sárközi László szerint balesetveszélyes a Kont bíró utca és a József Attila utca kereszteződése, és a járda is járhatatlan.
– Az év végén elkészült innen 6 méter, onnan 10 méter, a közepe úgy maradt, ami annyira balesetveszélyes, hogy ott babakocsit nem lehet tolni, havat nem lehet söpörni, lapátolni. És akkor a kismama mit csinál? Lemegy az amúgy is szűk aszfaltútra – magyarázta Sárközi László.
A közmeghallgatáson elhangzott: idén a harmadosztály bizonyos utcáit is felújítják majd. Egy javaslattevő szerint azonban a szemétproblémával is foglalkozni kellene.
– A szemét. Hát az valami borzalom most már, sajnos eljutott a harmadosztály is arra a szintre, mint amilyen a Duranda volt. Ott egy tiszta útszakasz nincs, nem utca, útszakasz. Erről is tudok fotókat mutatni. Kíváncsi lennék rá, hogy a harmadosztályból hányan fizetnek kommunális adót – fogalmazott.
Egy újonnan ideköltözött házaspár a parkolási problémák enyhítésére hozott javaslatot.
– Ami Hatvanban nagyon pozitív volt, a Hatvani kártya. Ezt a testületnek figyelmébe szeretném ajánlani, ez 1200 forint volt egy évre, és ingyen lehetett vele parkolni – említette Peigelbeck András.
Egyesek szerint több gyalogos rendőr kellene a városba, és főleg a temetők környékére, mások pedig a nyugati elkerülő útról érdeklődtek a közmeghallgatáson.