Évi hét millió forintot költ a város az illegális hulladéklerakók felszámolására. Azonban ez az összeg folyamatosan nő, hiszen ezek a szemetek újratermelődnek. Néhány utca kiemelten fertőzött. Tavaly az éves keret több mint felét 5 utca megtisztítására kellett fordítani.
Használt vécék, autógumik és még egy sarokkád is. Szinte mind megtalálható a város több pontján is, azonban nem csak a boltokban, hanem az utcára kidobva is. Az illegális hulladékeltakarítás nagy problémát jelent a város számára, hiszen a felszámolást követően újra szemetessé válnak ezek a területek.
– A főbb helyek azok az elzárt területek, amik aránylag könnyen megközelíthetőek, de be nem láthatóak. Most is egy olyan területen vagyunk, ez egy önkormányzati terület a Füszért sori garázssorok mögött van, ami olyan szinten fertőzött a hulladéktól, hogy évi két alkalommal a mögöttem látható hulladékmennyiségnek a többszörösét szállítjuk el – mondta el Boros Vince városgazda.
Az erre szánt évi 7 millió forint nem is mindig elég, hiszen akad néhány olyan utca amelyekre ebből a keretből 4 millió forintot kellett költeni.
– Számtalan olyan helyet tudnék mondani a városban, csak 3-4 vagy 5 utcát hagy mondjak Víg utca, Búvó, Verő, Akaszka, Malom utca és a mellette lévő patak, patakmeder, patakpart környéke. Itt tavaly csak több mint 4 millió forintot költöttünk. Itt 4-5 utcáról beszéltünk és nem arról a 350 utcáról, ami Gyöngyösön van – hangsúlyozta.
A városgazda elmondta most is egy három millió forintos pályázatot nyújtottak be a szaktárcához. Hozzátette a jogszabályok változtatásával a tervek szerint hamarosan bűncselekménynek minősülhet az illegális szemetelés.