Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Élményből tudást

Élményből tudást

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Élményközpontot avattak a gyöngyösi Mátra Múzeumban. A Magyar Természettudományi Múzeum tagintézményében öt modern, interaktív termet alakítottak ki, hogy valóban élmény legyen a tanulás. A beruházás közel 300 millió forint uniós forrásból valósult meg.

Élményből tudást – természetesen a Mátra Múzeumban. Ezt a nevet viseli a projekt, melynek keretében hazánkban szinte egyedülálló élményközpont jött létre Gyöngyösön.

– Azt szeretnénk, ha ez itt a régióban valóban egy élménytér lenne, amely diákokat, családokat vonzana be ide a Mátra Múzeumba és a természettudományos oktatásnak lenne a központja – mondta a megnyitón Dr. Korsós Zoltán, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatója.

Az élménytér kialakítása 2016-ban fogalmazódott meg – tudatta a Mátra Múzeum igazgatója, Báryné dr. Gál Edit.

– A kiállításaink kicsit statikusak. Elkezdtünk azon gondolkozni, hogy átalakítással meg tudjuk oldani, hogy interaktívabbá tegyük, hogy az emberek is részt tudjanak venni a felfedezésben – indokolta.

A projekt keretében közel 300 millió forint uniós forrásból a hagyományos kiállítás helyett olyan interaktív természettudományos élményteret hoztak létre, ami a legfiatalabb múzeumlátogatók igényeit is kielégíti – hangzott el a megnyitón.

Az épületben kialakított új és egyedi megoldásokkal kialakított élménytér hozzájárul a természettudományos tárgyak népszerűsítéséhez, nem formális és informális tanulási lehetőségek bővítéséhez, a természettudományos és műszaki pályák népszerűsítéséhez.

Az élményközpont kialakítása mellett teljes oktatási programot hoztak létre a megye általános és középiskolás diákjainak bevonásával, hogy megismerhessék az őket körülvevő környezetet.

A program keretében 21 iskola, több mint 5000 ezer gyerek 26 hónapon keresztül fogja folyamatosan belakni ezt az intézményt.
Ez a fejlesztés remélhetőleg még több érdeklődőt vonz majd a városba, hiszen Gyöngyös az egyik célpontja a tanulmányi kirándulásoknak és nem csak úgy hogy végig szaladnak, és érdekesebb dolgokra rácsodálkoznak – vélekedett Hiesz György polgármester.

A múzeum fejlesztése jelentősen hozzájárul, hogy Gyöngyös a térség és a Mátraalja kulturális és idegenforgalmi csomópontja legyen.


Tovább az archívumra