Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Korrekt partner

Korrekt partner

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Országosan is egyedülálló módon Korrekt Partner védjeggyel ismeri el a Heves Megyei Iparkamara az arra érdemes vállalkozásokat. A cél a vásárlói bizalom erősítése és így a kis- és középvállalkozások erősítése.

2009-ben még gondolat, 2011-ben már valóság volt a Korrekt Partner cím, amelyet az országban elsőként és azóta is egyedülálló módon hozott létre a Heves Megyei Iparkamara. A megyében csaknem 15 ezer vállalkozás van, nem mindegy tehát, ki, hogyan tud kitűnni ebben a versenyben. A kamara 600 önkéntes tagja közül a fele gondolja úgy, hogy fontos az a garancia, amelyet az általuk életre hívott védjegy jelenthet.

A védjegy ingyenes, de szigorú szempontrendszer szerint ki kell érdemelni és időről időre megújítani. Kósa László cégcsoportjának tagjai is rendszeresen pályáznak rá, már a kezdetektől. A cégvezető azt mondja, fontos a cím, mert egyrészt jelzi a vevő felé, hogy állandó és megbízható színvonalat képviselnek.

Az egyik legnagyobb hazai élelmiszerlánc regionális vezetője azt mondja, a megyében 18 üzletük Korrekt Partner – és ez egyrészt a vásárlók felé lehet fontos üzenet, másrészt pedig a munkavállalóik felé is.

A vevők mostanában kevésbé választják a kisboltokat a multikkal szemben, ez pedig hosszútávon a kis-és középvállalkozások ellehetetlenüléséhez majd megszűnéséhez – így például kisboltok bezárásához vezethet – mondja az elnök. A hasonló védjegyek azonban olyan garanciákat jelenthetnek a vásárlóknak, amelyek erősítik a bizalmat és megállíthatják vagy akár visszafordíthatják ezt a veszélyes tendenciát.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
14:30
Műsorismertetés
14:31
Nappali 1. rész – életmódmagazin - ismétlés
14:55
Gyöngyösi Játékszín - Mamma Mia Musical Est - My love, my life
14:59
Nappali 2. rész – életmódmagazin - ismétlés
15:25
Vidróczki gála 2019 - Vidróczki Néptáncegyüttes - Hegyközi táncok
15:30
Tallózó - válogatás a hét legfontosabb eseményeiből
15:52
Hangverseny J. S. B A C H műveiből - A Savaria Barokk zenekar koncertje (részlet)
16:05
Fórum 1. rész – közéleti magazin - ismétlés
16:31
Reklám
16:34
Fórum 2. rész – közéleti magazin - ismétlés
17:00
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Hit világa – vallási műsor - ismétlés
18:12
Világörökség - Parádsasvár 
18:20
Tallózó - válogatás a hét legfontosabb eseményeiből
18:42
Sport7 1. rész – sport magazin - ismétlés
19:08
Reklám
19:10
Sport7 2. rész – sport magazin - ismétlés
19:36
Nápolyi 1. rész - ismétlés
20:02
Reklám
20:05
Nápolyi 2. rész - ismétlés
20:30
Képújság