Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Mindennapi szociális munka

Mindennapi szociális munka

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Nehéz, de eredményes évet zárhat a Kistérségi Humán Szolgáltató Központ. Egy pályázatnak köszönhetően az utcai szociális munka mindennapossá vált, ezen a télen senki nem maradt ellátás nélkül – mondta Fórum című műsorunkban az Intézmény igazgatója.

Öt fontos szám köré csoportosítható az Intézmény elmúlt éve. 10 telephelyen vannak jelen, 14 éve alakult meg és vált komplex – szociális és gyermekjóléti – feladatokat is ellátó központtá, 25 települést lát el és 136 szociális gondozójával mintegy 3000 ellátottnak nyújt segítséget valamilyen formában. És ez az öt szám még egy nagyon beszédes adattal egészíthető ki a tavalyi év vonatkozásában – mondta Maka Piroska, igazgató.

Teszik ezt úgy, hogy ez sem kötelező feladat. Több olyan szolgáltatásuk is van ugyanis, amelyet a fenntartó segítségével önként vállalva is biztosítanak. Ilyen például a minden napos szociális munka, amelyre Gyöngyössel közösen sikeresen pályáztak és november 1-én indult. Ennek eredményeként ezen a télen 68 esetben szállítottak be az utcákról rászorulókat a szociális munkások, ami 21 embert jelent – így senki nem maradt fedél nélkül.

Így a változó törvényi előírások ellenére sem kellett intézkedni Gyöngyösön a hajléktalantörvény miatt.

A munkát segítette egy, a fenntartó által biztosított gépkocsi, de egy sikeres pályázatnak köszönhetően hamarosan új autóhoz juthat a Szolgáltató Központ. Maka Piroska hozzátette, az, hogy egyre több rászoruló kaphat segítséget, egyrészt a fenntartói támogatásnak, és a Szolgáltató Központ munkájának köszönhető, de köszönet illeti a karitatív feladatokat – például az ételosztásokat – vállaló civil szervezeteket vagy egyházi kezdeményezéseket is.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
14:30
Műsorismertetés
14:31
A Baradla barlang - természetfilm
15:05
Egy nap a világ - utifilm sorozat - Egyiptom 1. rész
15:30
Tallózó - válogatás a hét legfontosabb eseményeiből
15:50
A Templomfestő - dokumentumfilm
16:05
Nappali 1. rész – életmódmagazin - ismétlés
16:31
Reklám
16:34
Nappali 2. rész – életmódmagazin - ismétlés
17:00
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Tallózó - válogatás a hét legfontosabb eseményeiből
18:21
Reklám
18:23
Híradás plusz – megyei hírműsor
18:52
Gyöngyösi Játékszín - Mamma Mia Musical
19:06
Reklám
19:08
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból - ismétlés
19:34
Nézőtér – kulturális magazin - ismétlés
20:04
Nápolyi 3. rész - ismétlés
20:30
Képújság