Műszaki hiba

Kedves nézőink! Műszaki hiba miatt a Digi hálózatán nem érhető el a adásunk. A hibát várhatóan 2019-06-18-án délelőtt elhárítják.

Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Az országos döntőben

Az országos döntőben

Megyei Katasztrófavédelmi Ifjúsági Versenyt rendeztek a Kálváriaparti Sport és Általános Iskolában. A megmérettetésen hat általános és hat középiskola vett részt, ahol a gyerekek fizikai állóképességük mellett elméleti felkészültségről is számot adtak. A versenyt végül a Gyöngyösi Kálváriaparti Iskola, valamit az Abasári Önkéntes Tűzoltó Egyesület csapata nyerte.

Akadálypálya gázálarcban, váltófutás felszerelésben és halászcsomó kötés. Ilyen és ehhez hasonló különleges feladatokban kellett összemérni erejét annak a hat általános és középiskolás csapatnak, a Megyei Katasztrófavédelmi Ifjúsági Versenyen, amit idén a Kálváriaparti Sport és Általános Iskolában rendeztek meg.

– Igyekeztünk játékos, ügyességi, ugyanakkor szakmai számokat is előállítani és nem utolsó sorban kicsit vicces, humoros aktív itt erre gondolok, példának okáért katasztrófavédelmi szavakat kell elmutogatni és ennek alapján kitalálni. Vannak itt szakmai különböző versenyszámok is a katasztrófavédelem mind a három fő szakterületét érintően, az iparbiztonság, a tűzoltóság és a polgárvédelem, valamint az integrált hatósági szakterületre vonatkozóan – Plachi Péter, a Heves Megyei Katasztrófavédelemi Igazgatóság helyettes vezetője.

A verseny egyik célja, hogy már fiatalon megismertessék a diákokat a Katasztrófavédelem munkájával. Ezt a gyerekek is így látják.

– Szerintem az utánpótlás nevelés miatt egyrészről, például az elsősegélynyújtásnál életszerű helyzetek vannak. Azért is, hogy a megfelelő képességet kapjunk elsősegélynyújtás terén is, illetve a tűzoltók és a katasztrófavédelmesek munkájába be tudjunk tekinteni – mondta Kerschner Koppány az Abasári Önkéntes Tűzoltó Egyesület versenyzője.

A gyerekek nagyon élvezték a versenyt, mint például Vaszkun Márk, aki csapatkapitányként irányította a Kálváriaparti iskola csapatát.

– Eddig nagyon jól teljesítünk, a csapat is. Nagyon büszkék vagyunk rájuk és valószínűleg az apukám is nagyon büszke lehet ránk, mert ő is a katasztrófavédelemben dolgozik. Eddig meg vagyok elégedve – fejtette ki.

A versenyt végül általános iskola korosztályban a Gyöngyösi Kálváriaparti Iskola nyerte meg, míg a középiskolások versenyét az Abasári Önkéntes Tűzoltó Egyesület. Ezzel az eredménnyel a két csapat bejutott az országos döntőbe, amit Budapesten rendeznek meg.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

09:00
A vasárnapi adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Tallózó – válogatás a hét legfontosabb eseményeiből
09:21
Reklám
09:24
Híradás plusz – megyei hírműsor
09:54
Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztivál 2018. – Nyitógála - Tahiti
10:03
Reklám
10:06
Moziklip – mozi magazin - ismétlés
10:20
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból - ismétlés
10:33
Nézőtér – kulturális magazin - ismétlés
11:03
Nápolyi 3. rész - ismétlés
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális - hírek röviden
18:02
10 perc - beszélgetés a világról, a városról, az emberekről...
18:14
Zeneiskolások előadása - Farkas Brigitta - Grecsanyinoff: Tréfacsináló
18:16
Reklám
18:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:35
Nézőtér - kulturális magazin
19:05
Reklám
19:08
Kápolnapuszta - Bivalyrezervátum - dokumentumfilm
19:30
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:45
Kilátó - megyei magazin
20:12
Reklám
20:15
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság