Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Norvégia mesés tájain

Norvégia mesés tájain

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Nagy Réka fotóiból nyílt kiállítás a Vachott Sándor Városi Könyvtárban. Az alkotó, utazásai során szerzett élményeit hozta el a közönségnek fényképek formájában. Most Norvégia mesés tájaira kalauzolta el az érdeklődőket.
Nagy Rékát sokan ismerhetik Gyöngyösön, hiszen folyamatosan jelen van a város életében. Televíziónk egykori munkatársának több fotókiállítása is volt már, illetve jótékonysági események alkalmával futott vagy éppen kerékpárra pattant. Réka szeret utazni, legutóbbi természetfotó kiállításán Izlandot mutatta be az érdeklődőknek.

Tavaly Norvégiában járt, az ország mesés tájait örökítette meg és hozta el a mostani tárlatra.

– Nagyon megszerettem Izlandot és a skandináv tájakat és hát rengeteg fotót lát az ember Norvégiáról, úgyhogy eldöntöttem, hogy a 30. születésnapomra meglepem magam egy norvég utazással, mert hát minden, csak nem olcsó. Így jött maga a norvég utazás ötlete. Úgy utaztam ki, hogy tudtam, hogy nagyon szép helyeken fogok járni, ezért tudatosan próbáltam úgy fotózni, hogy kiállítási anyag készülhessen belőle – mondta el az alkotó.

A természetfotók azok, melyek igazán közel állnak Rékához, mindig is ez vonzotta leginkább és ezt a témát örökítette meg legtöbbször a képein. Jó fotóshoz híven pedig türelmesen megvárja, míg minden körülmény adott lesz a tökéletes alkotások elkészüléséhez.

– Nagyon szoktak rajtam nevetni, mert hogy a fotóimon nagyon kevésszer látni embert. Tehát én képes vagyok hosszú perceket várni arra, hogy mindenki kisétáljon a képből és tényleg meg tudjam örökíteni csak a természetet vagy esetleg, ha épületekről van szó, akkor csak az épületet – jegyezte meg.

Réka idén is utazik majd, mégpedig Marokkóba, ahonnan szintén kiállítási anyaggal szeretne hazatérni. Addig is, akik kíváncsiak Norvégia mesés tájaira, azok egy hónapon keresztül megtekinthetik Réka fotóit a Vachott Sándor Városi Könyvtárban.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A szerdai adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális – hírek röviden
09:02
Hit világa – vallási műsor
09:13
Zongoraavató hangverseny (részlet)
09:18
Reklám
09:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:36
Sport7 1. rész – sport magazin
10:02
Reklám
10:04
Sport7 2. rész – sport magazin
10:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:46
Itt vagyunk – Alkotunk és előadunk - dokumentumfilm
11:12
Reklám
11:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális – hírek röviden
18:02
Mese - A három dió
18:09
Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztivál 2019. – Nyitógála - Borostyán Néptáncegyüttes
18:18
Reklám
18:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
G25 – gazdasági magazin
19:02
Reklám
19:04
A hegy leve - dokumentumfilm
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
A Szomszéd vár - turisztikasi magazin - ismétlés
20:12
Reklám
20:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság