Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Az iskola séfjei

Az iskola séfjei

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Az iskola séfjeit keresték. Gyöngyösön hirdették ki a Menő Menza pályázat főzőversenyének keretében a legjobb séfeket a hatvani Szent István Általános Iskola tanulói közül. A mintegy 20 millió forint értékű pályázat részeként a döntőbe 4, negyedik és hatodikos csoport került be. A gyerekek egészséges alapanyagokból, saját receptek alapján készítettek el három fogásos menüket.

Uborkás gazpacho, vegán gombásragu tört burgonyával és zabpelyhes meggyes süti. Az egészséges táplálkozás állt a középpontban azon a főzőversenyen, amelyet a Menő Menza pályázat keretében rendeztek meg Gyöngyösön.

– Közel 20 millió forint állt az iskola rendelkezésére ahhoz, hogy a gyerekeknek ismeretközlő, ismeretátadó programokat szervezzünk, szemléletformálást biztosítsunk a szülőknek, kollégáknak is, és hát nagyon komoly beruházásokat is meg tudunk valósítani belőle az iskolában – mondta el Mezeiné Dávid Márta szakmai vezető.

A pályázat része volt egy három fordulóból álló verseny is, amelynek döntőjét Gyöngyösön, az Ízek Tanodájában rendezték meg, ahol 4, negyedikes és hatodikos diákokból álló csapat próbálta megfőzni a zsűrit.

– Mindenféleképp nézni fogom a csapatmunkát, az alaposságot a lehetőségekhez mérten persze, és persze az ízvilágot. Szerintem elég nagyok hozzá, hogy valami finomat összekeverjenek – vélekedett Szedlák Gábor szakácsmester, étteremtulajdonos.

A kis kukták otthonosan mozogtak a tanodában, és rutinosan készítették el az ételeket, már nem először.

A megadott időkeret végén a diákok a tálalásra is nagy hangsúlyt fektettek, hiszen a zsűri ezt is pontozta.

– Én úgy gondolom, hogy nagyon jól megcsinálták és megformálták azokat a dolgokat, amiket ők elképzeltek, hisz ugye először, amikor a receptet megírták, az csak egy elképzelés volt, ez volt a puding próbája az evés – hangsúlyozta Nagy Zoltán mesterszakács.

A legtöbb pontszámot végül az egyik negyedik osztályos csapat,a McFőzlek kapta, így jelenleg ők a legjobb séfek az iskolájukban.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A keddi adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális – hírek röviden
09:02
Mese - A só
09:08
Világörökség - Lillafüred 
09:17
Reklám
09:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:36
Fórum 1. rész – közéleti magazin
10:02
Reklám
10:04
Fórum 2. rész – közéleti magazin
10:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:46
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból - ismétlés
11:11
Reklám
11:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális – hírek röviden
18:02
Hit világa – vallási műsor
18:11
Zeneiskolások előadása - Csanádi Bertold Balambér - Kabalevszkij: C-dúr koncert I. tétel
18:17
Reklám
18:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
Sport7 1. rész – sport magazin
19:02
Reklám
19:04
Sport7 2. rész – sport magazin
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
Méhek nyomában - dokumentumfilm
20:11
Reklám
20:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság