Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Olaszrizling a városbor

Olaszrizling a városbor

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A Molnár és Fiai Pincészet 2017-es évjáratú olaszrizlingje viselheti egy éven át a Gyöngyös Város Bora címet, míg a polgármester borának az Abasári Bormanufaktúra 2018-as zenitjét választották szerdán a városházán tartott borversenyen.

Több mint húszéves hagyomány a városborválasztás Gyöngyösön, ahol 1998 óta minden évben kiválasztanak egy, a Gyöngyösi Hegyközség területén termesztett szőlőből készült száraz, fehér bort, amely egy éven át viselheti a Gyöngyös Város Bora címet. A versenyre 9 termelő, 22 bort nevezett, amelyek a korábban megrendezett hegyközségi borversenyen arany- vagy ezüst minősítést szereztek. Ebben az évben már nem csak a megelőző évben készült italokkal, hanem óborokkal is indulhattak a versenyen a borászatok. A mintákat illatos és testes borokra osztották, előbbiből került ki a városbor, míg a testes mezőnyből második alkalommal választották ki a polgármester borát.

A hagyományoknak megfelelően idén is egy szakmai és egy társadalmi zsűri bírálta el a mintákat. A szakmai zsűrit Zilai Zoltán, a Magyar Bor Akadémia elnöke vezette, tagjai pedig Kovács Pál borszakíró, valamint a Szent István Egyetem borászati tanszékének oktatói, Dr. Pásti György és Oláhné Horváth Borbála voltak, akik mellett Hiesz György polgármester bírálta a borokat. A társadalmi zsűri elnöke Szabó Edit gasztronómiai újságíró volt, tagjai között pedig ott volt Miller Lajos, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes, Balázs Ernő, Gyöngyös Város Barátainak Köre elnöke és Keményné Koncz Ildikó, a Magyar Bor Akadémia titkára.

A két zsűri a 22 benevezett borból hatot választott ki – három bort az illatosak, másik hármat a testesek közül -, majd egy csúcszsűri döntötte el visszakóstolás után a végső helyezéseket.

Gyöngyös Város Borának – csakúgy, mint tavaly – a Molnár és Fiai Pincészet 2017-es évjáratú olaszrizlingjét választották. Az abasári pincészet harmadik alkalommal adja a gyöngyösi városbort. A Gyöngyös Város Polgármesterének Bora címet az Abasári Bormanufaktúra 2018-as zenitje viselheti a következő egy évben.

Zilai Zoltán, a Magyar Borakadémia elnöke, a szakmai zsűri vezetője elmondta: a mátrai fehérborok szép választékát ismerték meg, az italok minősége pedig azt bizonyítja, hogy a borvidék képes méltó helyét megszerezni. Hiesz György polgármester a nyertes borok leleplezése előtt kiemelte: a két zsűri borokról alkotott véleménye nagyon közel állt egymáshoz. Hozzátette: a döntőbe további három borászat, a Kovács és Lánya, a Maróti Pince és az Ákos Pince borai jutottak. A borverseny ünnepélyes eredményhirdetésére május 17-én pénteken, a Mátrai Bornapok színpadán kerül sor a Fő téren. A május 17-e és 19-e között rendezendő borünnepen mintegy húsz borászat kínálja majd a borait, és koncertet ad mások mellett az Irie Maffia, a P. Mobil és az Irigy Hónaljmirigy.


Tovább az archívumra