Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Húsz év fejlesztései

Húsz év fejlesztései

„Egy régi álom vált valóra!” – 1999-ben vásárolták meg a Mátra Kempinget Sástón, majd elkezdték az Adrenalin Park kialakítását, és folyamatos bővítését, néhány napja pedig megnyílt a Mátra libegő is – az elmúlt 20 év történéseiről mesélt Fórum című műsorunkban Palik Tibor, a Mátra Adrenalin Park Kft. ügyvezetője.

1999-ben, vagyis 20 évvel ezelőtt a Mátra Kempinget egy felszámolás során eladták, ekkor döntött úgy Palik Tibor, hogy egy későbbi befektetés céljára érdemes lesz megvásárolni, hiszen hazánk legmagasabban fekvő tava itt található, és szép környezettel rendelkezik.

2001-ben kezdték el a bobpálya megvalósítását, ám ez elég hosszadalmasnak bizonyult, mert egy állami földterületet is fel kellett használniuk. Végül 2006-ban sikerült megnyitni.

13 évvel később pedig egy újabb látványossággal bővült a Mátra, hiszen a napokban átadták a libegőt. Palik Tibor azt mondja, már a bobpálya megvalósítása után nyilvánvalóvá vált, hogy további fejlesztésekre lesz szükség.

– 2013 óta elkezdtük az engedélyeztetést, meg hát ennek azért a megvalósítása is sokkal nagyobb volumenű volt anyagilag is, mint mondjuk egy kisvonat, vagy egy hinta, vagy még a függőhíd is jóval kevesebb összegbe került, de aztán a végén csak eljutottunk odáig hogy elhárultak az engedélyek elől a különféle akadályok, és 2016-ban sikerült a tervezőknek találni nekünk egy olyan felvonót, ami alkalmas is lesz ide Sástóhoz – emlékeztetett Palik Tibor.

A hozzáfűzött reményeket pedig beváltotta az újonnan átadott, közel 200 millió forintból megvalósult attrakció, hiszen szombaton például 5600 ember próbálta ki az 500 méteres pályán átívelő libegőt – emelte ki az ügyvezető, aki hozzátette: Sástón 40 parkoló található összesen, ez pedig évek óta problémát jelent. Most bízik abban, hogy a libegő megoldást jelenthet.

– Mi azért a kempingbe az idelátogatókat, amikor van lehetőségünk, beengedjük parkolni, de még ennek ellenére is sokan hétvégeken el kell, hogy menjenek, vagy vissza kell, hogy forduljanak, de több esetben megállnak út szélén, szabálytalanul, itt-ott. Tehát erre is szerintem valamilyen szinten hatással lesz ez a libegő – vélekedett.

Az ügyvezető elmondta: a turisztikai szervezetekkel is jó az együttműködés, ami segítheti az idegenforgalom élénkülését.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
14:30
Műsorismertetés
14:31
Nemzetiségi magazin - ismétlés
14:59
Zeneiskolások előadása - Szita Jázmin - Telemann: Menüett
15:01
Városháza – Jászárokszállás magazinja - ismétlés
15:30
Tallózó - válogatás a hét legfontosabb eseményeiből
15:50
Nemzeti Regatta 2019.
16:04
Nappali 1. rész – életmódmagazin - ismétlés
16:30
Reklám
16:34
Nappali 2. rész – életmódmagazin - ismétlés
17:00
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Tallózó - válogatás a hét legfontosabb eseményeiből
18:21
Reklám
18:24
Híradás plusz – megyei hírműsor
18:54
Zeneiskolások előadása - Szendrei Dávid - Kiss Norisz - Liszt: II. magyar rapszódia
19:04
Reklám
19:06
Moziklip - mozi magazin - ismétlés
19:22
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból – ismétlés
19:33
Nézőtér - kulturális magazin - ismétlés
20:03
Nápolyi 3. rész - ismétlés
20:30
Képújság