Huszonegy fellépővel zajlott a Kelet-magyaroszági Senior Tánctalálkozó a Mátra Művelődési Központban. A Nyugdíjasok megyei Szövetsége szervezésében már 9. alkalommal tartották meg a rendezvényt, amelyen összesen 9 csoport szerzett arany-, 13 csoport ezüstminősítést, és két csoport különdíjban részesült.
A recski nyugdíjas tánccsoport lépett először színpadra Syrtaki görög tánccal a 9. Kelet-magyarországi Senior Tánctalálkozón. A találkozón 19 csoportos és két magánprodukciót tekinthettek meg a résztvevők. A rendezvényre nem csak Hevesből, hanem Szabolcs és Borsod megyéből, valamint Budapestről is érkeztek táncosok azért, hogy elnyerjék a legjobbaknak járó díjakat.
– A zsűri ezen versenyszámokat arany, ezüst és bronzminősítéssel fogja majd díjazni, továbbá a mai rendezvényen átadásra kerül Gyöngyös város polgármesterének különdíja, illetve a Nyugdíjasok Heves megyei Szövetségének elnökének különdíja – mondta el a verseny előtt Farkas Attila, a Nyugdíjasok Heves Megyei Szövetsége elnöke.
A találkozó fővédnöke Hiesz György polgármester volt.
– Azzal, hogy elmentünk nyugdíjba nem szűnik meg az élet, sőt. Nagyon sok csoport akkor alakul. Gyöngyösön is számtalan olyan klub működik, ahol verselnek, táncolnak, énekelnek, kórusokat alakítanak, túráznak, egyszerűen élik azt a közösségi életet, amit mi annak idején megszoktunk – magyarázta.
Volt olyan csoport, amelynek tagjai country táncot adtak elő, de közönség láthatott néptáncot, sőt spanyol táncot is. A nyugdíjasok nem először álltak színpadra, hiszen több csoport ért már el szép eredményeket korábbi versenyeken.
– A talán a legkedvesebb emlékünk mégis ide fűződik Gyöngyöshöz, amikor a 6. Senior Táncversenyen kiemelt aranyminősítést és a különdíjat is mi nyertük el, úgyhogy ez a legkedvesebb élményünk – jegyezte meg Tóthné Szabó Anita, a Mezőtárkányi Gyöngyvirág Nyugdíjas Klub Tánccsoport vezetője.
A zsűri döntése nyomán a rendezvényen 9 csoport szerzett arany minősítést, 13 ezüstminősítést és két csoport különdíjban részesült.
Gyöngyösi értékek a filmvásznon