Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Vidróczki gála

Vidróczki gála

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Megtartotta évzáró gáláját a Vidróczki Néptáncegyüttes. Az eseményen az együttes minden korosztálya fellépett, ezen kívül bemutatkoztak a vidéken működő, de szintén az együtteshez tartozó csoportok is.

Az óvodás korosztálytól a felnőttekig, minden táncos színpadra lépett a Vidróczki Néptáncegyüttes hagyományos gáláján. Ombódi András, az együttes művészeti vezetője elmondta, a legkülönfélébb táncokat mutatták be az érdeklődők számára.

– A Vidróczki Néptánciskola növendékei, a kicsik egy játékfűzést, egy mondókást táncoltak, az alsó tagozatosak egy Rábaközit, a kicsit nagyobbak Galga menti táncot, a legnagyobbak meg három táncot is táncoltak. Az egyik egy olyan tánc volt, amelyik a Balatonboglári Fesztiválra készült, tehát most láthatta először ezt a szilágyságit a közönség – mondta el Ombódi András, a Vidróczki Néptáncegyüttes művészeti vezetője.

A Vidróczki Néptáncegyüttes azonban nemcsak erre a gálára készült az idén. A napokban tértek haza az Országos Szolnoki Néptáncfesztiválról, mely rangos eseményen dobogós helyezést értek el.

– Ez egy nagyon komoly szakmai megmérettetés. Itt a koreográfiát, az együttest, mindenfélét, a zenét, mindent értékelnek. Mondhatjuk, hogy az ország legrangosabb zsűritagjai és itt sikerült nekünk a harmadik koreográfiai díjat elnyerni. Tulajdonképpen ez egy koreográfiai versen, tehát dobogósok vagyunk a koreográfiák között. És hát külön dícsérték az együttesnek a megjelenését, az öltözködését, tehát a zsűri értékelésen minden zsűritag elismeréssel szólt az együttesről – húzta alá.

A siker után pedig tovább készülnek a nyárra, hiszen következő fellépésük a városunkban már hagyományosan megrendezett Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztiválon lesz.


Tovább az archívumra