Bár az országos cigányvajda,
Kállai Csaba elismertsége korántsem teljes a romák körében, hétről hétre újabb
megyei vajdákat avat fel. Heves megye vajdája szombat este Kanalas Sándor, azaz
a sokak által tisztelt Pati Gyuszi lett.
Ugyan hosszú, és fehér a
limuzin, de benne nem Andy Vajna, hanem az új Heves megyei vajda indul éppen
útjára, Gyöngyösről, a Jókai útról. Kanalas Sándor, közkeletű nevén Pati Gyuszi
útközben betért Mogyoródra is, hogy az egy héttel korábban megválasztott Pest
megyei vajdát méltóképpen üdvözölje.
A vajdarendszer
visszaállítását főleg az idősebb romák kezdeményezték, Kállai Csaba, az
újszászi származású országos vajda szerint az idő sürget, mert a régi nagy
öregek lassan kihalnak, és félő, hogy idővel nem marad, aki avasson.
Az avatási ceremóniát
stílszerűen a Vajdahunyadvára éttermének lovagtermében tartották, ahol az új
megyei vajda felesküdött arra, hogy népének vitás ügyeit a romani krisz, azaz
az íratlan cigánytörvényeknek megfelelően igyekszik rendezni. A Rostás-Farkas
György által vezetett szertartásból természetesen nem maradt el Pati Gyuszi
megszentelése sem.
A sorozatnak még nincsen
vége, hamarosan Bács-Kiskun és Hajdú-Bihar megye vajdái következnek. A
vajdarendszer támogatói szerint egyébként a kisebbségi önkormányzati rendszer
nem old meg minden problémát, és nem ad választ a cigányság legfőbb kérdéseire
sem.
Faragó Zoltán