Gázszivárgást észleltek a TIGÁZ Zrt. szakemberei a Kenyérgyár és a Pesti utak kereszteződésében. Az üzemzavar elhárításához az úttest egy részét fel kellett bontani, így ezen a szakaszon jelenleg csak egy-egy sávon lehet haladni. A TIGÁZ tájékoztatása szerint várhatóan a hétvégétől már használhatják az úttestet az autósok. Az aszfaltozást a jövő hét elejére tervezik.
Csökkentett sebességgel lehet közlekedni itt, a Kenyérgyár és a Pesti utak kereszteződésében, hiszen a TIGÁZ Zrt. szakemberei gázszivárgást észleltek a hét elején. Ezt követően az úttest egy részét felbontották, így ezen a szakaszon péntekig csak egy-egy sávon lehetett közlekedni.
Megkeresésünkre a TIGÁZ Zrt. kommunikációs vezetője írásos közleményben válaszolt. Azt írja,
A szivárgást műszeres hálózatellenőrzés során fedezték fel. Augusztus 5-én hétfőn kezdték meg a bontást, szerdán kiváltották a tolózárat. pénteken pedig visszaadják a forgalomnak a területet, egész pontosan azt a fél sávot, amivel szűkült a forgalom.
A helyreállítás, betonozás, és az aszfaltozás már megtörtént, úgy tudjuk szombatig a törmeléket is elszállítják.
A cég kommunikációs vezetője hozzátette, a szivárgás nem jelentett környezeti veszélyt.
Az út aszfaltozását a jövő hétre tervezik, így arra kérik az autósokat, hogy körültekintően és figyelmesen közlekedjenek az érintett útszakaszon.