Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!
A kormány ma jelentette be, hogy a rendkívüli helyzet miatt kibővíti a közmunkaprogramot.

Egyetlen centiméter védvonalat sem adunk fel a védekezésből – ezt mondta ma a vidékfejlesztési minisztérium vízügyi államtitkára. Jelenleg a hazai folyók fő védvonalán körülbelül 2100 kilométer hosszan van készültség. Öt borsodi településre nem lehet bejutni. A védekezési munkák megerősítésére egyszerűsített, meghívásos pályázatot írnak ki egy közmunkaprogram keretében, így már jövő héttől kétezer dolgozót vehetnek fel. Közben 250 katonát vezényeltek Edelénybe, így már közel ezer katona vesz részt a védekezésben – és további négyszáz embert küld a legkritikusabb területekre a miskolci vízügyi igazgatóság. Közben Edelényben életbe lépett a kitelepítési terv – és Ócsanálos teljes lakosságát is kitelepítették. Térségünkben a Hasznosi víztározó és a Zagyva okozza a legnagyobb problémát. A legkritikusabb szakaszok vízgyűjtő területein még ma is esett, javulást a hétvégére ígérnek a szakemberek. A védekezés eddigi költségeit egyelőre csak megbecsülni lehet, de a legóvatosabb megközelítések szerint is eléri az ötmilliárd forintot – és ez naponta legalább százmillióval még emelkedik. A kormány közben duplájára, másfél milliárd forintra emelte a védekezésre fordítható pénzt. A 1752-es Nemzeti Segélyvonalra már több mint napi 100 ezer telefonhívás fut be a károsultak támogatására . Emellett a rendkívül árvízi helyzetekben Magyarország számíthat az európai unió segítségére is az úgynevezett Szolidaritási Alapból.
Pálinkás Ildikó