Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Fokozott ellenőrzés

Fokozott ellenőrzés

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Fokozott ellenőrzésre számíthatnak a Fő térre behajtók. Az intézkedés elsődleges célja, hogy visszaadják a Fő teret a járókelőknek, és kiszorítsák az engedély nélkül behajtó járműveket a gyalogos övezetből. A Városrendészeti Igazgatóság az idei évtől, a városban hatályba lévő több rendelet érvényesítését kezdi meg.

(0087) Tábla figyelmezteti az autósokat, hogy csak engedéllyel lehet behajtani a Fő térre. Az előző években azonban többen figyelmen kívül hagyták a jelzést. A Városrendészeti Igazgatóság ezért fokozott ellenőrzésbe kezd azért, hogy kiszorítsák a gyalogos övezetből az engedély nélküli járműveket. A Fő térre behajtani állandó és eseti engedéllyel lehet.

– Állandó engedélyt az kaphat, akinek a Fő tér telephelyén van telephelye, tehát itt lévő vállalkozók, illetve boltosok, illetve esetit az igényelhet tőlünk, aki itt lakó állampolgár, tehát a Fő téren van bejelentett lakcíme, és hozzá jönnek esetleg költöztetésre, építési munkálatokra – mondta el Ferenczy Dániel, a Városrendészet igazgatója.

Engedély és időkorlát nélkül behajthat például mozgáskorlátozott szállítását végző jármű, megkülönböztetett jelzést használó gépjármű, a feljogosított közszolgáltató autója és az orvosi ellátásban, betegszállításban közreműködő jármű.
Aki nem tartja be a szabályokat, bírságra számíthat.

– Akinek ugye nincs engedélye, azt ugye fix bírsággal fogjuk sújtani, ezek után miután valaki behajt, és van engedélye, és nem helyezi ki a tanórát, illetve a behajtási engedélyt a szélvédője mögé, azzal fogunk eljárni, ezen kívül, aki a megengedett időkorláton túl, tehát 30 percen túl parkol a Fő téren, intézkedést fogunk vele szemben foganatosítani – tette hozzá az igazgató.

A szakember azt mondja, kiemelt feladatuk a városban lévő alapvető rend fenntartása, köztisztasági szabályok fokozottabb betartatása, markánsabb közterületi jelenlét és az állampolgárokkal történő bizalmasabb kapcsolat kialakítása.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A hétfői adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális – hírek röviden
09:02
Mese - Az aranyostarajos kiskakas
09:10
Vidróczki gála 2019 - Vidróczki Verőke - Méhkeréki román táncok
09:17
Reklám
09:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:36
Nézőtér - kulturális magazin
10:05
Reklám
10:07
Villanófényben a Mátra - dokumentumfilm
10:30
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:46
Egy nap a világ - utifilm sorozat - Ciprus
11:11
Reklám
11:14
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális - hírek röviden
18:02
Mese - A békakirály papucsa
18:11
Zongoraavató hangverseny (részlet)
18:17
Reklám
18:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
Fórum 1. rész – közéleti magazin
19:02
Reklám
19:04
Fórum 2. rész – közéleti magazin
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
Moziklip – mozi magazin
19:58
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból
20:11
Reklám
20:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság