OO

Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Kreatív rajzverseny

Kreatív rajzverseny

Ismét rajzversenyen mutathatták meg tehetségüket az általános iskolások a Gyöngyösi Felsővárosi Általános Iskolában. A kezdetben városi, majd tankerületi szintűvé bővült versenyre 8 általános iskola 160 tanulója jelentkezett. Az eredményhirdetés során a diákok jutalomban részesültek.

„Élet a Földön kívül.” Ezt a témát kellett feldolgoznia annak a 120 alsó tagozatos tanulónak, aki részt vett a tankerületi rajzversenyen. A felső tagozatosaknak, pedig „Színe-fonákja” témában kellett megmutatni tehetségüket, amire 40-en jelentkeztek.

– A technika, a téma, az eszköz, bármi ilyesmi a gyerekek fantáziájára volt bízva és ők választhatták meg, hogy hogyan szeretnék, mit szeretnének lerajzolni. Most nagyon szabadon hagytuk. Természetesen tudták előre a témát és itt a helyszínen kellett nekik elkészíteni a versenyműveket – mondta el Horváth Zoltán Tiborné intézményvezető.

Az intézményvezető elmondta, hogy fontosnak tartják a tehetséges tanulók segítését, ezért az iskola és a gyöngyösi önkormányzat minden évben támogatja a versenyt.

– Gyönyörű és nagyon kreatív, nagyon fantáziagazdag pályamunkák készültek. Én mindig örömmel látom és irigykedem is a gyerekekre ilyenkor, hisz ez az ő lelki világukat is mutatja, hogy mennyire jól fejlődnek, mennyire kiegyensúlyozottak, milyen fantáziadús a személyiségük – magyarázta.

Ez az egyik díjazott alkotás. Kaló Boglárka azt mondja, azért szeret rajzolni, mert jó kikapcsolódásnak tartja, még szakkörre is jár, hogy fejlessze készségét. Leginkább pasztellkrétával szeret mostanában dolgozni.

– Pasztellkrétával készítettem és azért választottam ezt a technikát, mert nagyon szépen el lehet mosni, hogyha például ollóval levágunk belőle egy kis darabot, akkor az ilyen poros állagú lesz és szépen el lehet a lapon egyengetni – magyarázta.

Az eredményhirdetés után minden tanuló ajándékkal, oklevéllel és emléklappal térhetett haza. A szervezők remélik, hogy jövőre is legalább ennyien mutatják meg tehetségüket a versenyen.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A szerdai adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális - hírek röviden
09:02
Hit világa – vallási műsor
09:14
Zeneiskolások előadása - Makovinyi Lili - Albeniz: Chant d'amour
09:18
Reklám
09:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:36
Sport7 1. rész – sport magazin
10:02
Reklám
10:04
Sport7 2. rész – sport magazin
10:30
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:46
Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztivál 2019. – Nyitógála 2. rész
11:07
Zongoraavató hangverseny (részlet)
11:12
Reklám
11:14
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális – hírek röviden
18:02
Mese - A só
18:10
Ízelítő - Különkiadás
18:17
Reklám
18:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
Nappali 1. rész – életmódmagazin - ismétlés
19:02
Reklám
19:04
Nappali 2. rész – életmódmagazin - ismétlés
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
Nemzetiségi magazin
20:12
Reklám
20:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság