Kezdőlap » Hírek - Aktuális » A Gyöngy Fesztivál színpadán idén egy színházi produkciót is láthatott a közönség

A Gyöngy Fesztivál színpadán idén egy színházi produkciót is láthatott a közönség

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A Csárdáskirálynő iránti nagy érdeklődés bizonyítja: a komolyabb műfajok közül az operettben még mindig akad annyi sláger, amit bárki kívülről fújhat.

A Csárdáskirálynő közel száz éve a legnépszerűbb operettek közé tartozik. Az ősbemutatót 1915-ben tartották Bécsben, és azóta is ez a legtöbbet játszott Kálmán Imre szerzemény. A teljes darabot a nevétől eltérően fővárosi színészekből álló Kalocsai Színház tavaly tűzte műsorára, bár a dalokat már korábban külön-külön előadták.

Azóta már több mint tucatnyi helyen színpadra állították a Csárdáskirálynőt, a produkció mindenütt nagy népszerűségnek örvend. A széksorok itt, Gyöngyösön is gyorsan megteltek. Ez a társulat legelismertebb tagja, a Liszt Ferenc díjas Jankovics József szerint sem véletlen, a darab egy könnyen emészthető mestermű. És a műfaj is eladható.

A bonviván szerepet játszó Egyházi Géza szerint is van létjogosultsága a műfajnak.

A Kalocsai Színház egyébként igazi utazó társulat, így az is elképzelhető, hogy hamarosan újra Gyöngyösön köszönthetjük majd őket.

Pifkó Tamás


Az Aktuális napi hírei (2010-08-09 )

Tovább az archívumra